0 °C Budapest

Itt a leltár: 66 ezer végörlesztő lesz

Pénzcentrum
2011. november 3. 13:26

Leltárt készítettek arról, hogy hogyan alakul a végtörlesztés - mondta el Matolcsy György a ma egy órakor tartott sajtótájékoztatója bevezetőjében. Szász Károllyal a PSZÁF elnökével tartott megbeszélésén kiderült, hogy 3 hét alatt 23 ezer éltek a végtörlesztés lehetőségével.

Szász Károly, a PSZÁF elnöke arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy eddig három hét adatai alapján ténylegesen 23046 ügyfél élt a végtörlesztés lehetőségével. Ez összesen 133,8 milliárdnyi hitelállományt érintett. 33,4 milliárd forintnyi veszteséget okozott a bankok számára - ismertette a legfrissebb adatokat Szász Károly.

Tájékoztatása szerint további 43 ezer ügyfelet érinthet a lehetőség, ez összesen 295 milliárdnyi hitelállományt jelent, ezzel további 71 milliárd forintos veszteség keletkezhet a bankrendszerben.

Pénzcentrum vélemény
Ennél a 66 ezernél jóval nagyobb is lehet a végtörlesztők száma, hiszen a parlament gazdasági és informatikai bizottsága kiterjeszteni készül a költségvetési törvényt a lízing szerződésekre is.


Patai Mihály, a bankszövetség elnöke a nemzetgazdasági miniszterrel tartott megbeszélése után elmondta: megígértem a miniszter úrnak, hogy két héten belül téziseket fogunk letenni az asztalra, amivel a svájci frank problémát kezelni lehet - kezdte beszédét Patai Mihály. A Magyar Bankszövetség elnöke azt is elmondta, hogy ennek érdekében a bankszövetségben létrehoztak egy szakértői csapatot. Hat vezérgazgatót kértem fel erre, a szakértői munkát már elkezdték - tette hozzá.

Patai Mihály a kormánnyal most kötött megállapodásról szólva kiemelte, hogy ennek értelmében a kormány részéről új kezdeményezések nem lesznek a devizahitelesek megmentését illetően. Reméljük meg tudunk állapodni a kormánnyal, nagyon nagy jelentőségű megállapodás lesz - vetítette előre Patai.

Matolcsy György kérdésre válaszolva kifejtette, hogy nincs varázsintézkedés a devizahitelesek problémájára. A cél, hogy közösen olyan megoldást találjunk, amelyek tehermentesítik a családokat a kockázatoktól. Közös megoldások felé vettük az irányt - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elfogadtam a kormány nevében az elnök úr azon javaslatát, hogy amíg nincs közös megállapodás,addig a kormány nem indít új intézkedéseket - utalt a Bankszövetséggel kötött megállapodás lényegére a miniszter. Arra biztatunk ugyanakkor mindenkit, hogy ragadja meg a végtörlesztés lehetőségét - válaszolta Matolcsy egy másik újságírói kérdésre. A kivárás nem tanácsos, aki teheti ragadja meg az alkalmat - fűzte hozzá.

 

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 10:31