Sem a hétfőn határozottan, sem a ma enyhén javuló globális befektetői légkörből nem tudott egyelőre profitálni a forint, csupán arra volt képes, hogy a ma reggel 286,5 körül kialakult egyhavi mélypontról kissé erősödni tudjon az euróval szemben. A forint gyengélkedésében néhány kisebb hazai hír is közrejátszhat, így például az, hogy a monetáris tanács külső tagjai tegnap óvatos kamatcsökkentési sorozatról beszéltek, a miniszterelnök pedig az IMF-megállapodás nélküliség útját ecsetelte.
Bár ismét javulófélben a globális befektetői hangulat, a vezető részvényindexek emelkednek, az euró pedig újra 1,29 felett a dollárral szemben, ebből a környezetből ma sem tud profitálni a forint. Egyelőre csak annyira futotta, hogy a reggel kialakult négyhetes mélypontról kissé erősödni tudjon az euróval szemben 286,5 körülről 285,5 körülig. Azóta sincs ebben változás, a jegyzések ugyanezen szint körül mozognak továbbra is. A dollár kurzusa 221-nél, a svájci franké 236 közelében jár.

Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.
PC BLOGGER & PODCASTER
Portfolio Checklist
2026. január 14. 17:05
Media1
2025. december 2. 13:23
Kasza Elliott-tal | 2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
MEDIA1 | 2026. január 14. 15:32
Az ismert riporter előző munkahelyét Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke nemrég bezáratta.
Holdblog | 2026. január 14. 09:32
A rezsimváltás megtörtént Venezuelában, azonban a szélesebb összefüggésekről kevés szó esik. Venezue...
Bankmonitor | 2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 21:39

Pénzcentrum | 2026. január 14. 20:44

Agrárszektor | 2026. január 14. 19:34





