12 °C Budapest

Felgyorsítanák a devizapereket

2013. december 2. 08:34

A jövőben az adósok lakóhelye szerinti bíróság ítélkezhetne azokban a perekben, amelyeket a kölcsönfelvevők a hitelszerződés tisztességtelen kikötései miatt indítanak - írja a Magyar Nemzet.

A lap írása szerint várhatóan a héten tárgyalja a parlament azt a törvénymódosítást, amely a devizaperek gyorsabb megítélését és arányos elosztását tennék levehetővé a bíróságok között.

Benkő Imola bíró, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) jogszabály-véleményezési osztályának munkatársa a lapnak elmondta: az ítélkező fórumok kiegyensúlyozott működéséért felelős OBH többek között azért javasolt törvénymódosítást, mert az ügyek nagy része a fővárosi bíróságokat terheli.

Egy másik javaslat szerint a három millió forintnál nem nagyobb követeléseket lezáró jogerős döntések felülvizsgálatára minden esetben lehetőség nyílna.

A parlament alkotmányügyi bizottsága ezeket a javaslatokat elfogadta, így kerülhet a kérdéskör a törvényhozás elé.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 27. 13:31
A TV2 hírműsorainak műsorvezetői ezúttal is politikai kampányhoz kapcsolódó lépéseket tettek. Marsi...
Holdblog  |  2026. február 27. 11:57
Az Egyesült Királyság gazdasága évek óta szenved, a fogyasztás alacsony, miközben a megtakarítási rá...
Buxelliott  |  2026. február 27. 09:12
 Erős támasz előtt az árfolyam, hamarosan felpattanás következhet.  
iO Charts  |  2026. február 27. 08:48
A legtöbb hagyományos befektető azért égeti meg magát a Web3 világában, mert a tőzsdén tanult fegyel...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 27. 14:29
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom