Családi csődvédelem: inkább csak ilyen feltételekkel

2015. február 11. 13:00

Önhibájukon kívül adósságcsapdába jutott fogyasztók megsegítését célozza az az új tervezet, ami szerint egy csődgondnok segítségével 5 év alatt rendeznie kellene egy családnak a tartozását. A családi csődvédelemről szóló jogszabálytervezet szerint azok léphetnek be a csődvédelembe, akiknek tartozása több mint 200 ezer, de kevesebb mint 40 millió forint.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) évek óta szorgalmazza ezt a lépést, ugyanakkor szerintük nem mindegy, hogyan kerül erre sor. Önkéntesség, rögzített minimális korlát a fennálló tartozások összegére vonatkozóan, kockázatfelmérés - ezekre mind szükség van ahhoz, hogy a fogyasztók védelme megfelelően érvényesüljön a későbbi szabályozás során - tájékoztatta a Pénzcentrumot a FEOSZ.

Azok számára, akik végeláthatatlan adósságspirálba kerültek, egyedüli megoldást a magáncsőd intézménye jelenthet. Ennek az a lényege, hogy az érintett csődvédelemben részesülő magánszemély korlátozott anyagi felelősséggel bír, és ha együttműködik az adósaival, akkor akár meg is szabadulhat tartozásainak egy részétől. Ez természetesen a hitelezőknek is kedvez, hiszen követeléseik valamely részét visszakapják.

A magáncsőd bevezetése során ugyanakkor figyelemmel lenni, hogy a rendszerbe történő kerülésre csak és kizárólag a fogyasztó önkéntes döntése alapján kerülhessen sor. Mielőtt viszont a fogyasztó önként vállalja a magáncsőd rendszerébe történő bekerülését, kockázatfelmérést kell végezni és ez alapján eldönteni, hogy arra sor kerülhet-e, ennek alapjául pedig csak valós adatok és információk szolgálhatnak.

Feltételként meghatározásra kell, hogy kerüljön egy olyan minimális értékhatár a fennálló tartozásoknál, amely alatt nem igényelhető a csődvédelem. Ezzel együtt a fogyasztói jogok lényeges garanciáját jelenti, ha a későbbi szabályozás arra is kitér, hogy önmagában a rendszerbe kerülés folytán nem terhelheti a fogyasztót többletköltség (így például a vagyonfelügyelő díja).

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42