-3 °C Budapest

Egy csomó devizahiteles bukott az elszámolással: ők azok

Pénzcentrum
2015. november 10. 11:10

A négyszázezer forintot sem érte el a devizahiteleseknek elszámolás során tavasszal visszatérített összeg, igaz, a jelzáloghitelesek valamivel több mint 700 ezer forintnak örülhettek. Ugyan egy átlagos kölcsön törlesztőrészlete 25 százalékkal csökkent, tíz adósból egynek egyáltalán nem csökkent, 5 százaléknak pedig nőtt a havi részlete - hangzott el a jegybank keddi sajtótájékoztatóján.

A devizahiteles elszámolás során átlagosan 393 ezer forintot térítettek vissza a bankok az ügyfeleknek készpénzben vagy az élő szerződések esetén jóváírásként. A jelzáloghitelesek átlagosan 718 ezer, míg az egyéb kölcsönt felvevők 201 ezer forintot kaptak vissza

 - mondta el Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi igazgatója.

A még élő jelzáloghitelek tőketartozása 8 millió forintról 6,5 millióra csökkent. Ennek köszönhetően átlagosan 26 100 forinttal csökkent a havi törlesztőrészlet, ami azt jelenti, hogy negyedével csökkentek a részletek. A kamatszint is csökkent az elszámolás és a forintosítás során, a svájci frank alapú lakáshitelek kamata 5,85 százalékról 4,28 százalékra csökkent.

Az elszámolásban összesen 1,9 millió szerződés volt érintett. A legtöbb kölcsön autóhitel volt, viszont a legnagyobb összegeket a jelzáloghitelesek kapták vissza. Mivel az autóhitelek jellemzően rövidebb futamidejű kölcsönök voltak, ezért nem is meglepő, hogy az elszámolásban érintett kölcsönök fele már megszűnt szerződés volt. A készpénzes visszatérítés felét az autóhitelesek kapták. Érdekes, hogy 66 ezer olyan szerződés volt, ami az elszámolás során szűnt meg, vagyis a visszajáró összeg nagyobb volt, mint a tartozás.

Mennyit kaptak az ügyfelek?

Összesen 734 milliárd forintot kaptak vissza a devizahitelesek. Ebből az elő szerződéseknél 550 milliárd forintot írtak jóvá, a többit (mivel megszűnt szerződésről volt szó), ebből a tőke előtörlesztés 351 milliárd forintot tett ki.

Nem mindenkinek csökkent a törlesztőrészlete, tíz adósból egy törlesztőrészlete egyáltalán nem csökkent. A hitelesek 5 százaléka viszont úgy nézhet ki, hogy kifejezetten rosszul járt az elszámolással, de ők valójában az alábbi kategóriába esnek:

  • A hitel türelmi ideje lejárt, így az elszámolás nélkül is nőtt volna a havi fizetendő.
  • Az átmeneti fizetéscsökkentő konstrukció járt le.
  • A lejárt tartozásokat tőkésítették (eleve jelentős fizetési elmaradásuk volt).

A bankokhoz 145 panasz érkezett, amiből 143 esetben választ is kapott az ügyfél. A Pénzügyi Békéltető Testülethez ebből 14 ezer elszámolási ügy érkezett, nagy részüknél még folyik az eljárás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az árfolyamgátasok is jól jártak?

A gyűjtőszámla tartozások 89 százaléka elszámolásra került, így a gyűjtőszámlák 92 százaléka megszűnt, a megmaradt tartozások viszont aránylag magas, 270 ezer forintot tesznek ki. Az árfolyamgátasok között sokaknak nem csökkent a törlesztőrészlete, hiszen az elszámolás során visszakapott összeget a gyűjtőszámla tartozásból vonták le elsősorban.

Mi a helyzet a végtörlesztőkkel?

103 ezer kedvezményes végtörlesztő adta be kérvényét az elszámolásra, ami több mint kétharmada annak a 168 ezer hitelesnek, akik annak idején kedvezményes árfolyamon szabadultak meg a devizahitelüktől. Ez a folyamat még zajlik, így erről csak később tud tájékoztatást adni az MNB.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 15. 14:03
A Médiatanács szerint megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezéseit a Rádi...
Bankmonitor  |  2026. január 15. 13:50
Az Otthoni Energiatároló Program keretében elérhető, vissza nem térendő támogatás akár 2,5 millió fo...
Holdblog  |  2026. január 15. 07:24
Az önkormányzati épületek energiafelhasználása alapvetően jól modellezhető lenne - mégsem az: a való...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 14. 18:58
2026.01.13-án kaptam meg a Versant részvényeket, akkor jelentek meg a számlámon. Az első kereskedési...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?