Fontos lépést lengettek be a bajba került hiteleseknek

2018. július 27. 17:30

A kormány egy könnyített törlesztési lehetőséget tervez bevezetni ősszel, ami az úgynevezett elsétálás jogát is tartalmazni fogja - derül ki Harrach Péter szavaiból. A Magyar Hírlapnak adott interjúban a családi csődvédelem intézményének régóta esedékes módosításairól is döntés születhet.

Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetőjének szavai szerint "egy könnyített törlesztési lehetőséget terveznek őszre, ami az úgynevezett elsétálás jogát is tartalmazni fogja.

KDNP-s körökben már korábban felmerült, hogy célszerű lenne bevezetni a bajba került adósok esetében az úgynevezett elsétálás jogát. Ahogy már korábban is írtunk róla, a világ több országában már ismert elsétálási jog azokon segítene, akiknél a tartozás összege meghaladja a lakás forgalmi értékét, a kettő különbözetét engednék el az adós számára, hogy aztán a lakás eladása után az adós új életet kezdhessen. Egy ilyen lépés azoknál a hiteleknél jelentene többlet veszteséget a bankok számára, amelyekre nem képeztek elégséges céltartalékot.

Botrány, hogy valakitől elveszik az otthonát, és utána még folytatnia kell a törlesztést. Hangsúlyozom, nem elengedésről van szó, hanem a fizetőképesség visszaállításáról, illetve a jogtalan túlterhelés felszámolásáról."

- nyilatkozta a lapnak Harrach.

Elmondása szerint eddig nagyjából ezerháromszáz család élt a családi csődvédelem lehetőségével, ezt a számot mindenképpen növelni szeretnék. A bankszövetségnél már tudnak a javaslatról, "bár nagy lelkesedést nem váltott ki belőlük" - tette hozzá a KDNP frakcióvezetője.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 26. 19:56
A Media1 megtudta, hogy az ismert médiavállalkozó, Radu Morar érdekeltségébe tartozó Tematic Media G...
Bankmonitor  |  2026. február 26. 11:26
Nem a fizetésed lett kevesebb, és nem is az ingatlan veszített az értékéből. Egyszerűen csak 2026. j...
Holdblog  |  2026. február 26. 07:29
Korlátozni akarja az UEFA és az angol futballszövetség is a gazdagabb klubokat.
iO Charts  |  2026. február 25. 15:01
Ha hagyományos értékalapú befektető (value investor) vagy, a kriptopiacra valószínűleg gyanakodva te...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 27. péntek
Ákos, Bátor
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. február 26. 21:13
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom