A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
Súlyos milliókat bukott, aki így vett házat Magyarországon: szívhatja a fogát, ez nagy hiba volt
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződések decemberi forgalmi és árazási adatait. Az alábbiakban a friss adatsorokból a lakáshitelekre vonatkozókat fogjuk ismertetni – megnézzük, hogy a hazai pénzintézetek mekkora összegben és milyen kamatok mellett nyújtottak jelzáloghiteleket a hazai háztartások számára. Bár a decemberi adatok elmaradtak a novemberiektől, 2023 egészét nézve mindenképpen figyelemre méltó eredmény született az év végén, ami ráadásul meghaladta a 2022 azonos időszakában regisztráltat is. További pozitívum, hogy a folytatódó kamatvágásoknak köszönhetően tovább csökkentek a kihelyezett hitelek átlagos hitelköltség mutatói.
A friss jegybanki adatok szerint 2023 utolsó hónapjában 63,4 milliárd forintnyi új lakáshitelt vettek fel a magyar háztartások a hazai hitelintézetektől. Ez ugyan 3,5 milliárd forinttal elmaradt a novemberi számoktól (-5,2%), ugyanakkor még így is a 2023-as év második legjobb eredményének számít, és 9 milliárd forinttal előzi a harmadik legerősebbnek számító augusztusi eredményt (+16,5%).
Az új szerződéskötések összegének decemberi számai olyan szempontból is különlegesnek számítanak, hogy a 2023-as évben a novemberiek után egyedül ezek voltak képesek meghaladni a 2022. azonos időszakában újonnan kihelyezett lakáshitelek összegét, ráadásul igen jelentős mértékben: 63,4 milliárd forint vs. 41,1 milliárd forint (+54,3%).
Természetesen a tavalyi év utolsó hónapjaiban mért viszonylagos felfutása sem tudta ellensúlyozni a hitelpiac év eleji jelentős gyengélkedését. Ha az egész évi adatokat nézzük, akkor a 2023-as év jelentősen elmaradt a megelőző évek eredményeitől – 2019-ben még 911,4 milliárd forint volt az új szerződéskötések összege, melynek mértéke 2020-ban 928,2 milliárd forintra, majd 2021-ben 1 303,2 milliárd forintra emelkedett.
Bár 2022 második fele már egyértelműen a visszaesés ideje volt, ám az év első fele még annyira erősnek bizonyult, hogy a végeredmény még így is 1 195,2 milliárd forintra jött ki. Ezekhez képest a mostani 594,9 milliárd forintos éves eredmény mindenképpen jelentős visszaesésnek számít.
Kedvező hír ugyanakkor, hogy decemberben is folytatódott a jelzáloghitelek átlagos hitelköltség mutatójának csökkenése – a novemberi 8,99 százalék után decemberben már csak 8,86 százalék volt ez a mutató (-0,13 százalékpont), ami 2023 legalacsonyabb értéke volt.
Lefelé zuhanó törlesztők
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával ezúttal is megnéztük, hogy milyen konstrukciók közül válogathat az, aki most szeretne jelzáloghitelt felvenni egy általa kiszemelt lakás megvásárlásához. A jobb összehasonlíthatóság kedvéért ezúttal is ugyanazokkal a paraméterekkel kalkuláltunk, mint a korábbi hónapok folyamán.
Ennek megfelelően egy 50 millió forintos használt ingatlant szeretnénk megvásárolni, melyhez 20 millió forint hitelt igényeltünk 25 éves futamidő mellett. Családi jövedelemnek ezúttal is havi nettó 700 ezer forintot állítottunk be.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fenti feltételek mellett január elején még 135 717 forint volt a havi törlesztőrészlet a legolcsóbb jelzáloghitel esetében, ami 6,75 százalékos THM-et jelentett. A teljes visszafizetendő összeg 40 750 507 forint lett volna az akkori feltételek mellett.
Ezzel szemben február elején az UniCredit Bank már 128 208 forintos törlesztőrészlettel is kínál jelzáloghitelt a fenti paraméterek mellett, ami 7 509 forinttal kevesebb az egy hónappal korábbi ajánlathoz képest (THM 6,1%). A teljes visszafizetendő összeg a mostani top ajánlat esetén 38 525 034 forint, ami 2 225 473 forinttal kevesebb a januárinál.
Érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy maga a kamat ennek a hitelnek az esetében már a 6 százalékot sem éri el (5,85%), ami néhány hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt.
Az UniCredit Bank ajánlatát ezúttal a CIB Bank (133 513 forint, THM 6,57%), a Raiffeisen Bank (134 293 forint, THM 6,63%) és az Erste Bank (136 168 forint, THM 6,82%) ajánlatai követik a sorban. A jelenlegi ajánlatok közül az OTP Banké tűnik a legkevésbé kedvezőnek – ebben az esetben 141 841 forint lenne a havi törlesztőrészletünk (THM 7,15%).
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







