3 °C Budapest
Carpenter looking at laptop during home improvement - stock photo insulation house renovation

Erről kevés szó esett a nyáron induló felújítási támogatás kapcsán: nagyot nézhet, aki felvenné

2024. május 8. 16:31

Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program honlapja várhatóan május végén indul, addig is a minisztérium összegyűjtötte, hogy milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához. Így felkészülhetünk a támogatás igénylésére- összegezte a Bankmonitor. 

Új otthonfelújítási támogatás lesz elérhető 2024. június 3-tól. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A kedvezményhez legalább 14,3% önerőre is szükség van, ez azt jelenti, hogy a maximális összeg kihasználásához 1 millió forint önerőre van szükség, a költségvetés tehát 7 millió forint lehet ebben az esetben. (Ez egyébként a költségvetés felső korlátja is.)

A vissza nem térítendő támogatási rész nagysága függ az járás átlagos jövedelmétől, az igénylők jövedelmétől és a korszerűsítéssel elért energiamegtakarítás mértékétől is. A vissza nem térítendő összeg maximális mértéke 3,8 millió forint lehet.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott pályázati kiírásban megismertük a támogatás főbb feltételeit. A kedvezményt 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet fordítani. A munkálatok következtében az épület energiafelhasználásának legalább 30 százalékkal kell csökkennie. A kedvezményből az épület szigetelése, nyílászárócsere, a melegvízrendszer korszerűsítése és fűtéskorszerűsítés végezhető el.

Természetesen a társadalmi egyeztetés javaslatai alapján még egyes pontok módosulhatnak.

 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Milyen dokumentumokat kell beszereznünk az otthonfelújítási támogatás igényléséhez?

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott egy közleményt, ami összeszedi, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Segítséget nyújt abban, hogyan is készülhetünk fel a kedvezmény igénylésére.

Az alábbi dokumentumokra mindenképpen szükség lesz a lakásfelújítási támogatás igényléséhez:

  • Érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya (A lakcímkártyán lévő lakóhelynek, vagy tartózkodási helynek meg kell egyeznie a felújítandó ingatlan címével.)
  • Munkáltatói jövedelemigazolás (Azt érdemes tudni, hogy a bankok jellemzően nem fogadnak el 30 napnál régebben kiállított igazolást. Ha hasonló szabály lesz itt is, akkor ezt is érdemes figyelembe venni a dokumentum beszerzésekor.)
  • Ingatlan tulajdoni lapja (Amennyiben ebből nem derül ki az, hogy lakóingatlanról van-e szó, illetve nem tartalmazza az építés évét, akkor használatbavételi engedélyre és térképmásolatra is szükség lehet.)
  • Nemleges igazolás az adótartozásról (A pályázat tervezete alapján nem lehet a bruttó minimálbért meghaladó köztartozása az igénylőnek.)
  • Ha több tulajdonos van, vagy ha az igénylő „csak” haszonélvezeti joggal rendelkezik, akkor a többi tulajdonos hozzájárulására is szükség van.
  • Érdemes minél hamarabb energetikai szakértő, tanácsadó segítségét is kérni, aki fel tudja mérni, hogy otthonunkon milyen támogatott munkálat elvégzése javasolt, az váratóan mennyibe kerül és mekkora energiamegtakarítást eredményez. A pályázat végleges meghirdetésekor elérhetővé válik egy lista is, ahol megtalálhatjuk a kivitelezők, szakértők listáját. (Jelen ismereteink szerint a listán nem szereplő szakértőkhöz, kivitelezőkhöz is fordulhatunk.)

Érdemes a támogatással kapcsolatos híreket, információkat nyomon követni, felkészülni pályázatra. Ne maradjunk le a lehetőségről, hiszen a 108 milliárd forintos keret előreláthatóan 20 ezer ház korszerűsítésére lehet elegendő. Iratkozz fel hírlevelünkre, ne marad le az újabb fontos hírekről, információkról.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 10:29
Bő másfél ideje nem volt már elérhető a Gerényi Gábor és egykoron Ungár Péter nevével fémjelzett lap...
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32