Magyar felhasználókat célzó csaló hirdetésekből 48 millió eurós bevétel jöhetett össze egyetlen év alatt.
A Fővárosi Törvényszék 40 millió forint visszafizetésére kötelezte az UniCredit Bankot egy devizahiteles ügyben.
A Fővárosi Törvényszék 40 millió forint visszafizetésére kötelezte az UniCredit Bankot egy devizahiteles ügyben - írja a 24.hu.
Az ügy hátterében egy gyulai család áll, amely 2007-ben 20,5 millió forintnak megfelelő devizaalapú kölcsönt vett fel. A futamidő során – beleértve a végrehajtási eljárást is – a bank kimutatása szerint több mint 61 millió forintot fizettek vissza. A Fővárosi Törvényszék az Európai Unió Bíróságának tavasszal hozott, kiemelt jelentőségű döntése alapján ítélt most az adósok javára, kimondva: a bank több részletben kötött szerződései és azok módosításai érvénytelenek.
Az ítélet szerint az ügyfelek csak a felvett összeggel tartoznak elszámolni, az árfolyamkülönbözetből eredő veszteséget viszont a banknak kell viselnie. A bíróság megállapította, hogy az UniCredit nem adott tisztességes és átlátható tájékoztatást ügyfeleinek – ezt még saját ügyintézői tanúvallomásaival sem tudta bizonyítani.
A döntés értelmében az UniCredit Banknak 40 713 319 forintot kell visszafizetnie az adósoknak, vagyis a befizetett összeg kétharmada visszajár.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







