A friss statisztika alapján a kilakoltatások száma az elmúlt években inkább stagnál, jóval a korábbi válságidőszakok szintje alatt.
Az ATV tegnap esti műsorának Palkó István kollégánk volt a vendége, ahol többek között a devizaperekről volt szó. A szakértő kifejtette, hogy az árfolyamrésnél alkalmazott képletet kell majd várhatóan használni az egyoldalú kamatemeléseknél is, illetve arról is beszélt, hogy mekkora terhet vesz le a devizahiteles mentőcsomag a magyar családok válláról.
Tegnap este Palkó István, a Portfolio vezető elemzője volt vendége az ATV Egyenes Beszéd című műsorának; az elemzőt a devizahitelekről kérdezték. A szakértő megállapította, minden visszajár az adósoknak, ami az árfolyamrés jogellenes használatából adódik, viszont az egyoldalú kamatemelések ügyében már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
Az eddigi perekben más helyzet áll fenn, a Milton elveszítette a pert, míg a Kéthely és Környéke esetében felemás ítélet született. A két nagybank, a K&H és az MKB esetén nem született döntés, szeptember 9-ig elhalasztották az ítéletet. Egyébként összesen 79 hitelintézeti keresett érkezett a Fővárosi Törvényszékhez az egyoldalú banki szerződésmódosítással kapcsolatban.
Az elemzőt arról is kérdezték, hogy mennyivel csökkenhet a tőketartozás, és mennyivel lehet alacsonyabb a törlesztőrészlet a tőketartozás csökkenése miatt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







