Tegnap délután ismételten nagy lökést kapott az amerikai dollár és az euróval szemben 3 hónapja nem látott rekord szintre került. Közben a forint kisebb hullámzásokkal de folytatta lassú erősödését.
EUR/HUF: 255,40-255,70
Tegnap délután a februári költségvetés hiányáról érkezett a vártnál kedvezőbb adat és ez újra elősegítette a magyar deviza lendületének visszaszerzését. Úgy tűnik, hogy a hangulat továbbra is kedvező, így lassan a 255 alá is becsúszhat az árfolyam.
EUR/USD: 1,2170-1,2175
Az amerikai szolgáltatási szektorról szóló tegnap késő délutáni adatok a várakozásoknak megfelelően jók lettek, így a dollár erősödése újabb lendületet vett és áttörte az 1,2130-as alátámasztást is. Az újabb 80 pontos esés azonban már megindított némi euró vásárlást, és egyelőre úgy tűnik csak korrekcióként, de visszaszáguldott 1,2240-ig. A dollár vásárlói hangulat azonban még hozhat újabb lendületet és különösen a holnapi amerikai adatok figyelembe vételével érdekes hét vége előtt állunk.
USD/JPY: 110,60-110,65
Az átmeneti dollár korrekció ellenére a dollár/jen meg tudta tartani 110 felletti szintjeit (egyesek szerint a japán jegybank is segített) és ennek köszönhetően az újabb dollár erősödéssel újabb csúcsokra is került. A következő cél a 111,40 lehet, de addig még egy rövid visszaesés várható.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu








