Némi csalódottság érzése lengte át a magyar sajtó reakcióját az ország legismertebb brókerének, Kulcsár Attilának a tegnapi hazahozatala kapcsán. A csalódottság persze nem a vallomás megtagadásának szólt - nem valószínű, hogy valaki is komolyan gondolta volna azt, hogy Kulcsár hazajövetelének napján önként "kitálal" -, sokkal inkább annak, hogy a rendőrség olyan titokzatosan szállította haza az egyértelműen média sztárnak számító Kulcsárt, hogy egy árva képet sem lehetett készíteni a hazahozatalról, ill. egy elejtett megjegyzést sem lehetett feljegyezni, melyre pedig a hazai sajtó nagy erőkkel készülődött a hegyeshalmi határon és az Aradi utcában egyaránt.
Érdemes végigtekinteni a Kulcsár hazahozataláról beszámoló cikkek címein: az országos napilapok mindegyike régen nem tapasztalt egységben hovatartozástól függetlenül a "Kulcsár itthon van/hazajött és hallgat" című sablonos címmel számol be a semmiről, ami tegnap történt, jobbhíján összefoglalva negyvenhatodjára is a már szinte az egész lakosság által kívülről fújt eseménysorozatot, mely Szász Károly megveretésétől Kulcsár hazahozataláig tartott.
A legnépszerűbb hazai napilap, a Blikk ezúttal is némileg kreatívabban állt a kérdéshez. A legnagyob hazai bulvárlap a sabloncím helyett a "Kit fedez Kulcsár" címmel foglalta össze azt a névsort, akik eddig ismertté váltak a legnagyobb hazai sikkasztási ügyben, mint ügyfelek vagy más módon Kulcsárral kapcsolatba került személyek.
A sajtó bő terjedelmű beszámolói és a bulvár napilap szókimondó címe jelzik, hogy az ügy még közel egy év után is érdekli az embereket, elsősorban
nyilván az ismert személyek és a politikához fűződő kapcsolatok miatt. A Kulcsár-ügy nyilvánvalóan elsősorban politikai kérdés: amennyiben nem sikerül belátható időn belül megnyugtató és bizonyítható módon megtalálni és elítélni a sikkasztás valódi felelőseit, az az emberek szemében egyértelműen és látványosan bizonyítja a mai magyar gazdasági és politikai elit "mutyizó", "pénzlenyúló" összefonódását, és - ha ez még lehetséges - még inkább elidegeníti őket a mai "elit"-től.
A K&H sikkasztási botrány felelőseinek megtalálása ezért leginkább azoknak az érdeke lenne, akik tisztességes, legális módon emelkedtek a mai gazdasági elit körébe. A felelősség elkenése ugyanis óhatatlanul odavezet, hogy a "bankár", "bróker" szavak véglegesen a szitokszavak és a "tolvaj", "becstelen" és "hazug" jelzők szinonímájává süllyednek az átlag magyar állampolgár szókincsében.
FRISS HÍREK
Több friss hír
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 06:27

Pénzcentrum | 2026. január 16. 05:39

Agrárszektor | 2026. január 16. 07:07





