-4 °C Budapest

Járai: folyamatos kamatcsökkentéssel lehet előre haladni

Pénzcentrum
2004. április 5. 15:20

Járai Zsigmond elismételte, hogy a Monetáris Tanács 25 bp-tal csökkentette az irányadó kamatszintet. A magyar gazdaság fundamentális mutatói javulnak, a folyó fizetési mérleg egyenlege javul, az exportnövekedés igen dinamikus. A költségvetési hiány alakulásában kedvező folyamatok mutatkoznak. A 2005 végére kitűzött inflációs cél az alacsonyabb kamatszinttel is elérhető -vélte az MNB elnöke.

Az optimizmus ellenére Járai úgy véli, hogy sérülékeny a javulás, csak folyamatos kamatcsökkentéssel lehet előre haladni. A mostani lépés ismét főleg üzenet értékűnek nevezhető.

Járai elmondta, hogy a jegybanknak továbbra sincs árfolyamcélja. Az erősödő forintárfolyam hozzájárul az inflációs célok elérhetőségéhez. Az erős árfolyam és a kamatszint között létezik összefüggés, de a kamatcsökkentés nem egyértelműen erre vezethető vissza.

Reális félelem az MNB elnöke szerint, hogy az év eleji magas infláció az év második felében esetleg a várakozások növekedését is okozza. Részben ezt tükrözi az óvatos magatartás. A jegybank visszafogottságát az is indokolja, hogy nem akarja a piacokat túllövésre késztetni a kedvező makrofundamentumok ellenére sem. A két 25 bp-os kamatvágás megengedhető volt, ugyanakkor nem kell arra számítani, hogy ez a viselkedés a következő hetekben is mindenképpen folytatódhat.

A kockázati tényezők között említette Járai a bérnövekedés alakulását, a költségvetés helyzetét, az olajárat, a devizaárfolyamokat. Egy átlagos várható kimenet egy 4%-os 2005 végi inflációhoz vezethet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az első negyedévben az infláció 6.9-7% körül lehet. Az infláció teteje 8% környékén lehetett volna, ugyanakkor a gyógyszerár kérdés miatt ennél valamivel alacsonyabb lehet majd (a gyógyszerárak csökkentése 0.2%-kal mérsékelheti az inflációt Járai szerint). A 2-3. negyedévben csökkenés várható, az év végén 6% körüli fogyasztói árindex prognosztizálható. 2005-re az idei ÁFA hatások kiesésével egy erőteljesebb csökkenés várható az árnövekedés dinamikájában.

Az MNB modellszámításai szerint ha a mostani erősebb forintárfolyamszint fennmarad (az elmúlt időszakban kb. 4%-os erősödés), az a 2005 végi inflációs szintet a korábbi számításokhoz képest (ceteris paribus) 0.2-0.4%-kal viheti lejjebb.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.12.22 13:31
Napok óta készülsz. Fejben már sokszor lefutott, hogy idén tényleg más lesz. Nyugodtabb. Békésebb. F...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?