-4 °C Budapest

Lendületes dollár, álmoskás forint (Hamilton Rt.)

Pénzcentrum
2004. április 13. 12:05

Az ünnepek elmúltával folytatódott az amerikai dollár lendületes erősödése és ismét 5 hónapos rekord szintre került az euróval szemben. A forint közben rendkívül csendes kereskedés mellett alig mozdult el és továbbra is stabilan 248 forint körül található.

EUR/HUF:248,15-248,35
Az ünnepek alatt, mivel semmi különleges esemény nem történt, ami Magyarországot érintette volna, ezért a ma reggeli nyitás teljes mértékben a pénteki zárásnak megfelelően alakult. Egyelőre minimális érdeklődés mellett, alig változott a forint árfolyama, ugyanakkor a lengyel zloty lassú gyengülése, magával húzhatja kissé a forintot is.

EUR/USD: 1,2005-1,2010
Annak ellenére, hogy az iraki helyzet továbbra sem javult, sőt talán még romlott is, az amerikai dollár mégis vissza tudta nyerni lendületét az euróval szemben és előbb a korábban meghatározó 1,2060-at, amjd ma reggel a pszichológiailag is fontos 1,20-at lépte át. Ez új erőt adhat a zöldhasúnak és kis korrekció után célba veheti az 1,1915-öt.

USD/JPY: 115,82-115,87
Egyelőre változatlanul úgy tűnik, hogy a 105-ös szint az, amit a jegybank próbál megtámogatni, és ez alá nem engedni az árfolyamot. Ennek megfelelően ma reggel is erről a szintről pattant vissza a dollár. Ugyanakkor arra egyelőre nem látszik elég ereje, hogy lendületesebb emelkedést tudjon produkálni, hiszen a jen erősödésére spekulálók továbbra is rendre piacra lépnek egy kis árfolyamemelkedésnél.

USD/CAD: 1,3390-1,3395
Az amerikai dollár lendülete a kanadai dollárral szemben is látványos volt az elmúlt két napban és ismét áttörte az 1,32-öt. Innen a lendület egészen 1,34 közelébe vitte, ami a következő kritikus szint. Ha azonban ezt át tudja törni, akkor újabb lendületet vehet és könnyedén 1,35 fölé kerülhet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?