A ma délutáni Monetáris Tanács ülést megelőzően meglehetősen visszafogott kereskedés jellemzi a forint piacot, és az árfolyam nem mozdul el a pénteken kialakult 252-es szintjéről. Ugyanakkor a dollár gyengülése folytatódott a legtöbb meghatározó devizával szemben, szintén nem túl aktív kereskedés mellett.
EUR/HUF: 251,80-252,10
A lengyel zloty és a török líra is látványos visszaerősödést produkált péntek délután és ma reggel, ami mindenképpen segítheti a forint további erősödését is. Itt azonban egyelőre kivár a piac a délutáni jegybanki kamatdöntés miatt. Az általános várakozás szerint az elmúlt két csökkentést követően ezúttal nem nyúl majd a kamatokhoz a jegybank és ezzel is segítheti a forint visszatérését a 250-es árfolyamszint közelébe.
EUR/USD: 1,2060-1,2065
Azok után, hogy az elmúlt hét második felében napvilágra került amerikai adatok a vártnál gyengébb eredményt mutattak érthető volt a dollár némi korrekciója. Ma délelőtt az 1,2050 környékén akadt el a közös deviza lendülete, és egyelőre csendes piacon nem mozdul az árfolyam. A lényeges fordulatot az 1,21 áttörése jelenthetné az euró számára, aminek nincs kizárva, hogy egy kis lendületvétel után neki is fut majd.
USD/JPY: 107,85-107,90
Az általános dollár gyengülés a jennel szemben is érezhető volt és a 109 közeli szintekről 108 alá zuhant. Ugyanakkor itt 107,80-nál jelentős alátámasztást talált, ami könnyen lehet, hogy újra megindítja majd a jen gyengülését és visszatéríti az árfolyamot a 110 felé tartó pályájára.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tel: 473-0418
e-mail: research@hamilton.hu








