1 °C Budapest

Draskovics: lesz-e újabb megszorító csomag?

Pénzcentrum
2004. május 6. 08:29

Komolytalannak nevezte azt a feltételezést Draskovics Tibor pénzügyminiszter, miszerint a Pénzügyminisztériumban (PM) újabb megszorító csomagon dolgoznának. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy a magyar gazdaság teljesítménye láthatóan javul, az ipar teljesítménye, az exportberuházások javuló tendenciát mutatnak. A költségvetés egyenlege az első négy hónap alapján valamivel jobb a feltételezettnél.

Ezzel szemben a Világgazdaság úgy értesült, hogy egyelőre csak félbemaradtak a munkálatai a következő, még az idén 300 millárd forintos újabb elvonást jelentő második "Draskovics-csomagnak". Az indok egyszerű: a Pénzügyminisztérium attól tart hogy a megszorítás hátrányosan befolyásolja a kormánypártok népszerűségét és esélyeit az Európai Parlamenti választásokon.

A lap szerint erre az újabb megszorítási csomagra azért lenne szükség, hogy a kormány képes legyen tartani az ez évre tervezett és folyamatosan hangoztatott 4.6 százalékos hiányt.

A pénzügyminiszter februári hivatalba lépésével egy időben jelentette be az első csomagot, amely az államháztartás hiányának illetve annak terjedelmének mérséklését célozta. Az akkor bejelentett megszorító intézkedések bruttó áron kb. 155 milliárd forintot tettek ki, azaz az újabb terv ennél lényegesen nagyobb elvonásokat tűz ki célul.

Az államháztartás legfrissebb (2004. áprilisi) adatait ma délután közli a pénzügyi tárca. A költségvetés első három havi hiánya kismértékben meghaladta a tervszámokat. A lap úgy véli, hogy a hiány mértékének alakulásakor nagy bizonytalanságot jelent az áfarendszer változása, és a tárcánál is csak találgatni tudnak, hogy a bevételek hogyan alakulnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A VG információival szemben Draskovics az MTI-nek kijelentette, hogy a PM nem megszorításokon, hanem egy olyan középtávú gazdaságpolitikán dolgozik, amellyel az uniós csatlakozásból adódó lehetőségek a legjobban kihasználhatóak. A program elősegíti a gyorsabb felzárkózást, melynek fontos része egy komoly, hároméves adócsökkentési programon.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?