-3 °C Budapest

Járai: teljes a káosz, nehezebb lesz a kamatcsökkentés

Pénzcentrum
2004. október 27. 08:25

A magyar Országgyűlés plenáris ülése a tegnapi napon lefolytatta, és lezárta a jegybanktörvény módosításáról szóló javaslat általános vitáját. A kormány az előterjesztést teljes egészében támogatta. Járai szerint teljes a káosz.

Az ülésteremben a Magyar Nemzeti Bank számára fenntartott helyen Járai Zsigmond, az MNB elnöke végighallgatta a vitát, de fel nem szólalhatott. Járai utólag a Reuters-nek elmondta, hogy teljes a káosz, az EU nem fogja tudni, milyen az a törvény, amelyről véleményt kell mondania.

Járai szerint a megnövekedett bizonytalanság miatt egyre nehezebb lesz csökkenteni az irányadó kamatokat.

Herényi Károly (MDF) az MTI szerint a tegnapi vita során úgy vélte, a törvénymódosító javaslat alkotmányjogi szempontból nem fogja megállni a helyét, ezért arra kérte az előterjesztőket, vonják vissza azt.

Göndör István (MSZP) szerint alkotmánysértésről beszélni enyhén túlzás a javaslat kapcsán, és része az ellenzék riogatásának.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Fideszes felszólalók főleg azt kifogásolták, hogy a Monetáris Tanács két tagját jogellenesen menesztenék a jogszabály módosítói. Erre reagálva Faragó Péter (MSZP) azt hangsúlyozta, hogy ezzel kapcsolatban már készítettek módosító javaslatot az előterjesztéshez.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?