-6 °C Budapest

MNB: továbbra is döntő az erős árfolyam az infláció lassulásában

Pénzcentrum
2005. február 21. 15:29

Az MNB szakértői szerint az elmúlt években több sokk is érte az inflációt. Az indirekt adóemelések már egy emelkedő inflációs pályát erősítettek. Az árfolyam döntő a dezinflációban, az infláció lassulása egyelőre nem önfenntartó.


Az MNB a sokkok közé sorolta 2003 jelentős béremeléseit illetve a 2003 év végi illetve 2004 eleji adóemeléseket. Emellett kedvezőtlen hatású volt az infláció szempontjából az olajár robbanása is.

Az infláció lassulását, tehát a dezinflációs pálya visszatérését több tényező okozta. Egyes termékeknél (pl. nyers élelmiszerek, háztartási energia) érvényesült egy kedvező bázishatás. A lakossági fogyasztás növekedése a reálbérkiármalás lassulásán keresztül gyengült. Az importverseny emellett egyre erősebben érvényesült, az árfolyambegyűrűzés erősödött.

Az MNB szakértői szerint a monetáris politika szerepe egyre egyértelműbbé vált. Az erős árfolyam szerepe meghatározó volt az infláció lassulásában. Emellett az MNB megnyugodva vette tudomásul, hogy az inflációs várakozások nem ragadtak be egy magas szinten. Felvetődik persze a kérdés, hogy a dezinfláció ok vagy következmény a várakozások csökkenése szempontjából.

Az MNB szakértői jelezték, hogy a bérinflációs adatok igen zajosak, a bérnövekedési adatok (tavaly decemberben 9.4%)egyelőre még magasabb inflációt feltételeznek. Emellett aggasztó még, hogy a lakossági fogyasztás növekedésének lassulása az inflációban egyértelműen nem mutatkozik pl. a piaci szolgáltatások áralakulásában. A kockázatok közé tartozik még a szabályozott árak alakulása (2006-ról keveset tudni), illetve az olajár is igen volatilis maradhat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Összességében megállapítható, hogy a dezinflációs folyamat egyelőre nem önfenntartó, a kockázatok nem elhanyagolhatóak. Erre utal, hogy a dezinfláció a következő időszakban sem lesz folyamatos, 2005 második felében egy emelkedő inflációs pályával kell számolni.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?