Ma hajnalban véget ért a több hete tartó cseh kormányválság, miután a darabjaira hullott kormánykoalíciót alkotó három párt megegyezett abban, hogy új vezetőkkel, parlamenti többséggel rendelkező kormányt alakít. Az egyezség értelmében az eddigi kormányfő, Stanislav Gross lemond tisztségéről, és a várakozások szerint helyét a szintén szociáldemokrata, Európai Uniós nagykövet, Jan Kohout veszi át. Az egyezség nyomán elhárult az előrehozott parlamenti választások veszélye Csehországban, azonban a megállapodás nagy valószínűséggel az euró bevezetéséhez szükséges reformok csúszásához vezet.
Az egyezséget még mind a három párt vezetésének szentesítenie kell, de Gross a ma hajnali sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy várakozásai szerint ez napokon belül megtörténhet. A megalakuló új kormány átmeneti jellegű, és az elemzői várakozások szerint "gyenge" lesz a 2006. közepén sorra kerülő "rendes" parlamenti választásokig. Ez azt jelentheti, hogy főként az EU alkotmányának elfogadására, illetve a 2006-os költségvetés kidolgozására koncentrálhat majd, érdemi előrelépések nélkül hagyva az egészségügy, a nyugdíjrendszer, illetve az adózás témaköreit.
2005.04.04 11:46
Túlélte a cseh kormány a bizalmatlansági indítványt - de meddig?
A Kereszténydemokrata Párt azt követően lépett ki néhány héttel ezelőtt a cseh kormánykoalícióból, hogy a miniszterelnök nem tudott megnyugtató választ adni bizonyos családi pénzügyi kérdésekre (villavásárlás, feleség céges ügyei). A parlamenti többségét elvesztő koalíció az ellenzéki Kommunista párt tartózkodó szavazatai következtében még túlélte az ellen indított bizalmatlansági indítványt, de jövője erősen megkérdőjeleződött, és reális esélye lett az előrehozott parlamenti választásoknak. A kormányzó Szociáldemokrata Párt népszerűségi indexén is erősen meglátszott a politikai huza-vona hatása.
A megállapodás fontos pontja, hogy számos, a korábbi kormányban is miniszteri posztot betöltő személy a helyén marad, többek között a pénzügyminiszter Bohuslav Sobotka, aki a fiskális konszolidáció folyamatában kulcsszerepet játszott az elmúlt években.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A piac látszólag figyelmen kívül hagyja a megállapodást, mivel a korona euróval szembeni árfolyama csaknem változatlan szinten mozog (29.910-29.920) a tegnapi jegyzésekhez képest. Az állampapírok másodpiacán a folytatódó hozamcsökkenéssel egyéb fundamentális tényezők (ipari termelés, agrártermékek termelői árszintje) hozhatók összefüggésbe. A piacon több elemző is azon a véleményen van, hogy várhatóan nincs lehetőség a további kamatcsökkentésre Csehországban (jelenleg 2%-on, azaz az euró-zóna kamatszintjén van az irányadó ráta), míg mások nem zárják ki annak lehetőségét, hogy idén összességében akár még egy 50 bp-os vágás is bekövetkezhet.

-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








