2004: az uniós pályázati rendszer első éve

Pénzcentrum
2005. április 18. 14:01

Az uniós pályázati rendszer első évében, 2004-ben az IT Információs Társadalom Kht-hoz 602 pályamunkát nyújtottak be. A pályázó kis- és középvállalkozások, illetve az önkormányzatok 32.76 milliárd forintnyi támogatásra pályáztak.

A tavalyi év utolsó hónapjában érkezett be a pályázatok több mint egynegyede. 2005 március közepéig megtörtént ezek feldolgozása és összesen 178 pályázó kapott támogatásról szóló döntést.

A nyerteseknek 16 milliárd forint támogatást ítélt meg a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Irányító Hatósága. A támogatásból megvalósuló beruházások értéke meghaladja a 22 milliárd forintot.

A beérkezett pályázatok számát tekintve a Vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek című, a GVOP - 4.1.1. számú kiírás bizonyult a legnépszerűbbnek. Erre a felhívásra érkezett be a legtöbb, háromszázat meghaladó pályamunka, és egyharmaduk támogatásban is részesült. Az itt pályázó kis- és középvállalkozások zöme vállalatirányítási rendszer bevezetéséhez kért támogatást.

A legmagasabb támogatási összeget az elektronikus közigazgatás kiépítését támogató pályázatok nyertesei kapták. Összesen 43 önkormányzat részesült támogatásban.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Jelenleg a szerződéskötések zajlanak a nyertesekkel. A pályázati nyertesek egy része már elkezdte projektjét, a nyertes pályázók első jelentései a projekt előrehaladásáról, illetve a projekttel kapcsolatban felmerült eddigi költségeik elszámolásáról már beérkeztek az IT Kht-hoz.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?