Katona Béla, az MSZP frakcióvezető-helyettese közleményben adott hangot az MSZP véleményének az euró bevezetésének céldátumáról kialakult vita kapcsán. Az alábbiakban a közelmény olvasható.
"Az utóbbi hetekben minden szakmaiságot nélkülöző demagóg politikai vita bontakozott ki az euró bevezetésének célszerű időpontjáról. Különösen veszélyesnek tartjuk, ha olyan fontos posztot betöltő személyek is - mint például az MNB elnöke - elemző érvelés helyett politikai nyilatkozatokat tesznek.
Az MSZP Országgyűlési Képviselőcsoportja szükségesnek tartja, hogy a nemzeti valutáról való lemondást jelentő fontos döntés csak részletes szakmai elemzés eredményeképpen születhessen meg. Ennek kapcsán vizsgálni kell, hogy:
1. Melyek az euró-zóna több mint 3 éves működésének tapasztalatai, milyen volt a résztvevő és a tudatosan kívül maradó országok gazdasági, társadalmi fejlődése;
2. Magyarország számára az erőltetett vagy lassabb ütemű csatlakozás milyen előnyöket és hátrányokat jelent;
3. AZ MNB elmúlt 3 éves monetáris politikája növelte, vagy csökkentette a csatlakozás esélyeit, és milyen monetáris politikára van szükség a tényleges csatlakozásig hátralévő időszakban;
4. A csatlakozás érdekében az ország lakossága milyen terheket képes elviselni jelentősebb társadalmi feszültségek kialakulása nélkül.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Megalapozott döntést csak ennek tudatában lehet hozni. Mindazok, akik az elemzések eredményének ismerete nélkül felelőtlenül nyilatkoznak az ügyben, súlyos károkat okoznak az országnak."
***************************
Megítélésünk szerint az MSZP részéről megnyilvánuló vélemények nem nélkülözték a politikai felhangot, emiatt a párt részéről szakmai szempontokra hivatkozni igen furcsa. Eddig az MNB-től láthattunk olyan átfogó, nyilvános elemzést, mely az euró bevezetésének várható hatásaival foglalkozik. Létezhetnek más vélemények, de eddig a Pénzügyminisztérium, a kormány vagy a pártok részéről még nem jelent meg olyan igényességű, szakmai alapokon nyugvó válasz, mely elfogadható ellenérveket tartalmazna. Az euró erőltetett bevezetése járhat bizonyos rövid távú szociális áldozatokkal, de egy pazarló államháztartás rossz szerkezettel, átláthatatlan gazdálkodással, jelentős redundanciáival feltehetőn lényegesen károsabb lehet hosszú távon (is).








