-6 °C Budapest

Ecostat: további kamatmérséklés történhet

Pénzcentrum
2005. november 8. 11:21

Az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet novemberi értékelése szerint a gazdasági növekedés üteme a harmadik negyedévben tovább emelkedhet, míg az egyensúlyi mutatók javulására nem lehet számítani.

Októberre az államháztartás pénzforgalmi hiánya a gyorsjelentés szerint - helyi önkormányzatok nélkül - elérte az 1051.6 Mrd forintot, ami 40 milliárddal magasabb az előirányzottnál. A Pénzügyminisztérium utolsó prognózisa szerinti éves szintű 1,088 Mrd forint deficit teljesülhet, hiszen a feltételezett novemberi kis mértékű hiányt követően decemberben már pozitív lehet a bevételek és kiadások egyenlege - véli az Ecostat. Az ESA'95 szerinti, nyugdíjbefizetésekkel korrigált 2005 évi hiányt az Ecostat 6-6.5 százalék közöttire becsüli. A cél elérését a hátralévő hónapokban megvalósuló fegyelmezett költségvetési politika biztosíthatja.

A készülő 2006. évi költségvetés vitája nem az euró-zóna csatlakozásról szól, de minél előbb biztosítani kellene azokat a garanciákat, amelyek mentén a nominális konvergencia 2008-ig teljesíthető lenne. A decemberre elkészülő konvergencia-program több támpontot nyújt majd a csatlakozás időpontjának és feltételeinek megítéléséhez. Az euró társadalmi elfogadottságának eléréséhez a közös valuta bevezetése során szükséges intézkedéseknek szélesebb társadalmi konszenzusát is meg kell teremteni. Fontos, hogy az euró bevezetésének valamennyi lépését tartalmazó pontos ütemterv készüljön, amelyet minél előbb ismerjenek meg a piaci szereplők. Egy, az e feladatokra létrehozott kormányközi bizottság munkája pozitív eredményt jelenthet az EU illetékes szervezeteinél is. Megfontolandó az is, vajon lehetséges-e csak az ESA'95 módszertan szerinti hiánymutatókat kommunikálni.

A fogyasztói árak emelkedésének folyamatos mérséklődésére számít az intézet 2005 hátralévő hónapjaiban is. Éves szinten 3.7 százalékos inflációt prognosztizálnak. A forint gyengülése érdemben nem befolyásolja az idei árak alakulását, jövőre 2 százalék körüli éves árnövekedést várható.

A forint árfolyama az elmúlt napokban ismét erősödött. Fundamentális oldalról ugyanakkor még mindig törékenynek látszik a valuta erősödése. Az egyensúlyi mutatók alakulása, valamint az emelkedő nemzetközi kamatszint miatt még mindig nincs kizárva egy esetleges forint-gyengülés, de a jelen prognózisban ezzel nem számolnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az infláció - és elsősorban a maginfláció - miatt további kamatcsökkentés is elképzelhető lenne. Az árfolyam körüli bizonytalanság ugyanakkor óvatosságra intheti a Monetáris Tanácsot. Várakozásaik szerint a csökkenő trend folytatásaként további kamatmérséklés történhet.

Magyarországon 2005-ben éves szinten 3.8 százalékos GDP-növekedésre számítanak. A harmadik negyedévben a korábban prognosztizált 3.8 százaléknál magasabb is lehet a GDP ütem. Ezt elsősorban az indokolja, hogy a nettó export továbbra is magas: az ipari exportértékesítés gyorsan bővül, míg az import növekedése még mindig mérsékelt. A termelő ágazatok és az anyagi szolgáltatások teljesítménye dinamikusan bővül, a lakossági fogyasztás a tervezettnél magasabb lesz, igazodva a reálbérek emelkedéséhez.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?