Tavaly több mint félmillióval 8.7 millióra emelkedett világszerte a dollármilliomosok száma - derül ki a Merrill Lynch és a Capgemini kutatásából.
A szám emelkedéséért elsősorban az erős globális gazdasági teljesítmény tehető felelőssé, a jövőre vetítve azonban a szakértők a feltételek romlására, ebből adódóan pedig a milliomosok számának emelkedésének lassulására számítanak.
A 10-edik World Wealth Report-ból kiderül, hogy tavaly 6%-kal emelkedett a milliomosok száma, az 1996-os 4.5 millióról pedig csaknem megduplázódott mostanra.
A milliomosok összvagyona 33.3 ezer milliárd dollárt tett ki 2005-ben, mely 8.5%-os év/év alapú növekedésnek felel meg. (A jelentésben azok számítanak milliomosnak, akik legalább 1 millió dollárnyi vagyonnal rendelkeznek az elsődleges lakóingatlanjukat kivéve.)
Az adatokból kiderül, hogy 85,400 embernek volt 30 millió dollárt meghaladó vagyona 2005-ben, mely 10.2%-os emelkedés a 2004-es esztendőhöz képest.
Regionális bontásban továbbra is Észak-Amerika a leggazdagabb térség 2.9 millió milliomossal és 10.2 ezer milliárd dollár összértékű vagyonnal, figyelemre méltó azonban, hogy az idei az első olyan év az utóbbi 3 közül, amikor a főben mért bővülés üteme lassult az előző évhez képest Észak-Amerikában.
Európában 4.5%-kal 2.8 millióra emelkedett a milliomosok száma, az ázsiai régióban 7.3%-os növekedéssel az érték elérte a 2.4 millió főt, míg Latin-Amerikában 9.7%-os növekedés kellett a 300 ezer fő eléréséhez. Afrika 12%-kal 100 ezerre növelte dollármilliomosai számát.
FRISS HÍREK
Több friss hír
18:16
HR BLOGGER
hrdoktor | 2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft | 2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli | 2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde | 2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching | 2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 16. 17:58

Pénzcentrum | 2026. január 16. 17:35

Agrárszektor | 2026. január 16. 17:31





