-2 °C Budapest

Túl sok a diplomás! - Így nehéz lesz...

Pénzcentrum
2006. augusztus 4. 10:00

A diploma megszerzése után sem könnyű elhelyezkedni az állást keresőknek, mert a cégek leginkább azokat a friss diplomásokat alkalmazzák, akik tanulmányaik során már dolgoztak valamilyen cégnél, tehát valamilyen szintű tapasztalattal már bírnak.


A legtöbb esélye ezen belül is azoknak a volt hallgatóknak van, akik mérnöki végzettséggel rendelkeznek, mert ebből a szakmából van jelenleg a munkaerő-piacon a legnagyobb hiány. Nagyon megnehezíti az elhelyezkedni vágyók helyzetét, hogy manapság már több diplomás kerül ki a felsőoktatási intézményekből, mint ahány szakmunkást képeznek. Ez azért is probléma, mert a diplomásoknak kell olyan munkát végezniük, amihez csak középfokú végzettség is elegendő- írja a Napi.

A számukra nem testhez álló állásokban azonban szinte csak diplomás embereket találunk call-centerekben és multinacionális vállalatok recepcióinál, hiszen bár a felsőfokú diploma nem alapkövetelmény, feltétel azonban, hogy a jelentkező egy vagy két nyelven legalább középfokon beszéljen, aminek viszont a középfokú végzettséggel rendelkezőknek csak kevés százaléka van birtokában.

Az Európai Unióban is túlképzés van egyes szakmákból, így reális esélyük csak azoknak a felsőfokú szakképzetteknek van, akik orvosi diplomával, gyógytornász vagy dietetikus végzettséggel rendelkeznek. Akik nyelveket beszélnek, azokat heteken belül elkapkodják a nyugati országok is.

Az idén is még mindig az eddigi évekhez hasonlóan a gazdasági és jogi szakok voltak a legnépszerűbbek a felvételizni kívánók körében. Egyre nehezebb dolga van annak, aki ilyen szakon végez. A vállalatok így azokat tudják elsősorban alkalmazni a népszerű képzések körében (jogász, közgazdász, kommunikációs szakemberek...), akik előkelő hírű iskolában szerezték meg diplomájukat, vagy már korábban dolgoztak hasonló területeken.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 07:07