A szeptember a beiratkozás mellett a tandíjfizetés ideje is a felsőoktatási intézményekben. A költségtérítéses képzésben részt vevőktől az intézmények többsége egy összegben kéri a tandíjat, és többnyire legfeljebb egy hónapot adnak a részletfizetésre is.
Az idén a hallgatóknak mindenképp érdemes még szeptemberben érdeklődniük a változásokról, ha még nem nyilatkoztak arról, ki és hogyan veszi igénybe az adókedvezményt - írja a Népszabadság.
A többszintű képzésre való áttérésre tekintettel a tandíj után igénybe vehető kedvezményt már nem csupán az első alapképzésben tanulók igényelhetik, hanem bármely felsőfokú szakképzés hallgató, sőt a doktoranduszok is. A kedvezmény korlátja évi 60 ezer Ft-ra változik, melyre már egyhavi tandíj megfizetése is jogosulttá tesz.
További szigorítás, hogy a tandíj utáni kedvezmény is bekerült a 100 ezer forintos éves keretbe. Jövőre megszűnik a felnőttképzés adókedvezménye is. Igaz, azon magánszemélyek, akik az év végéig jelzik, hogy halasztott igénybevételt szeretnének, a korábbi szabályok szerint érvényesíthetik a kedvezményt.








