A kelet-közép-európai országok munkásai tűnnek a legterheltebbnek az Unión belül a törvényileg megszabott heti munkaidő tekintetében, miután az új tagokban egy munkahét átlagosan közel két órával hosszabb, mint a nyugat-európai országokba. A képet azonban árnyalja, hogy míg például hazánkban az emberek átlagosan minimálisan dolgoznak többet a megszabottnál, addig egy átlag angol egy héten három és fél órát túlórázik - derült ki az EIRO kutatóintézet tanulmányából.
A munka törvénykönyvében meghatározott heti munkaidő teljes állásban 40 óra Magyarországon, mint ahogy Csehország, Ciprus és Szlovákia kivételével minden új tagállamban is, így összességében a régió vezeti az unióban ezt a listát. A tizenkét 2004 óta csatlakozott tagállamban az átlagos munkahétre 39.6 óra van megszabva.
Ehhez képest a régi tagországokban a törvényileg meghatározott mennyiség átlagosan közel két órával alacsonyabb, a tizenöt államra 37.9 óra jön ki. A legkevesebbet a franciáknak kell dolgozniuk, náluk egy átlagos hétköznap hét munkaórával telik a törvény szava szerint.

Mint ahogy azt a tanulmány is kiemeli, a munkapiacról, illetve a leterheltségről többet árul el a munkapiaci jelentésekből nyerhető ténylegesen ledolgozott munkaórák száma. Esetünkben például ez már jóval kisebb különbséget mutat az új és a régi tagországok között. Igaz továbbra is kelet-közép-európai országok állnak a lista elején. A legtöbbet a litvánok dolgozzák, őket a románok követik, harmadikként viszont már az osztrákok találhatóak.
Ezen a listán már csak a középmezőnyben található hazánk, egy átlagos magyar dolgozó 40.5 órát dolgozik egy héten, ami teljes uniós átlagot éppen csak meghaladja. A kelet-közép-európai régióban ennél kevesebbet csak Szlovákiában (39.9), Máltán (39.8) és Lettországban (39.6) töltenek kevesebbet munkával az emberek.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Összességében régiónkban átlagosan alig több mint egy órával dolgoznak többet egy héten, mint a nyugat-európai országokban. A tizenkét úja tagállamban átlagosan 40.6 óra egy munkahét, míg a tizenötöknél ez 39.3 óra.
A lecsökkent különbséget pedig az adja, hogy a nyugat-európai országokban többet túlóráznak, mint a kelet-közép-európai régióban. Nagy-Britanniában és Németországban például több mint három órával többet tölt el munkahelyén egy átlagos dolgozó, mint a minimálisan megszabott mennyiség, és ezzel összességében mindkét ország dolgozói többet dolgoznak, mint a magyarok. Hazánkban fél órával dolgoznak többet az emberek, három másik régiós országban pedig egyenesen kevesebbet foglalkoznak munkával a törvényben előírt időnél.









