Az interjú során Jaksity Györggyel a magyar gazdaság és politika aktuális helyzetéről, valamint az Orbán-kormány eddigi gazdaságpolitikájának három korszakáról beszéltek.
Idén is sorra került az Év Üzletembere választásra az Ernst&Young rendezésében. A legnagyobb figyelmet most a pénzügyi szektor érdemelte ki. 2007-ben közel kétszer annyi jelentkezési lap érkezett be, mint az előző évben, ami a díj egyre nagyobb elismertségét mutatja - írja a Világgazdaság.
Az első helyzett, vagyis az Év Üzletembere Jaksity György lett, a Concore Értékpapír Zrt. ügyvezető igazgatója. Emellett még három kategóriában hirdettek győztest. A Jövő Ígérete Tibor Dávid lett, a Masterplast Group Zrt. vezérigazgatója.
A Merész Újító díjat az Extreme Digital ügyvezetője, Várkonyi Balázs kapta, míg a példakép Magyar József lett a Hungerit Zrt vezérigazgatója.
Mint ahogy eddig is minden évben, ez még nem jelenti a verseny végét, ugyanis Monte Carloban rendeznek egy világversenyt az országok győzteseinek, ahol a World Enterpreneur Of The Year címért küzdhetnek a résztvevők, köztük a magyar győztes, Jaksity György is.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








