-2 °C Budapest

A béreken csalnak a legtöbbet

Pénzcentrum
2008. május 13. 08:45

A 2006-os adatokat tekintve közel 1 millióan egyáltalán nem fizettek jövedelemadót, a legális jövedelmük ugyanis nem érte el a havi 63 ezer forintot. Ez az a határ, ami alatt az adójóváírás adómentessé teszi a kapott bért, a minimálbér után pedig mindössze havi ezer forintot kell adózni. Ez a két kör volt a legnépesebb a jövedelemadózásban, 2006-ban 27 százalékot tett ki - írja a Napi Gazdaság.

A 27 százalék így mindössze a teljes bevételek 7 százalékát adták. A bevétel 60 százaléka azoknak köszönhető, akik évi kétmillió forintnál magasabb jövedelmet vallanak be, viszont itt a létszám nem éri el az 1 millió főt. Ennek az az oka, hogy szűkek a jövedelemadó sávjai, így ha valamivel többet keresünk a minimálbérnél, könnyen átcsúszhatunk a magasabb kulcsba.

Emellett komoly indok az adóelkerülés is. A gazdaság fehéredése következtében 1,3 millió helyett már csak 1 millióan maradtak abban a körben, akik nem fizetnek jövedelemadót, és 240 ezerrel emelkedett a minimálbérnél magasabb jövedelmet bevallók száma is.

Az MNB tanulmánya szerint a GDP 4,2 százalékát jelentik a fekete és szürkefoglalkoztatás miatt adó nélkül kifizetett bérek, ami 1100 milliárd forintra tehető. Ebbe ráadásul nem tartozik bele a külföldre menekített tőke és egyéb jövedelem.

A 2005-ös adatokhoz hasonlítva azonban nem javult sokkal a helyzet, mivel akkor is a GDP 4,2 százalékára volt tehető az összes adó nélkül kifizetett munkabér, összesen 1080 milliárd foirnt.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?