1 °C Budapest

A mellékhatásokról kérdezze meg főnökét!!

Pénzcentrum
2008. szeptember 4. 09:00

Egy nemzetközi felmérés eredményei szerint hazánk ötödik helyen áll azon országok listáján, ahol a munkavállalók úgy érzik, munkájuk miatt lesznek betegek, főleg a zaklatások, megfélemlítések, a hiányzó elismerés és a kevés mozgás miatt - írja a Népszabadság.

A 33 országot érintő, Kelly Services által készített felmérésben 115 ezer ember vett részt, köztük négyezek magyar. Minden harmadik úgy gondolja, hogy munkája káros hatással van egészségére, minden második pedig főnöke/munkaadója feladatának tekinti, hogy gondoskodjon közérzetéről is.

Nálunk is pesszimistábbak a japánok, utánuk következik Kanada, Ukrajna, Finnország, majd Hong Kong és hazánk egy helyen.

Sokan a munkahelyi stresszt okolják álmatlanságukért, de még többen vannak azok, akik úgy érzik, főnökeik nem nézik jó szemmel, ha betegszabadságra mennek, különösen így van ez a nőknél.

Tavaly a magyarok több mint egyharmada vett ki betegszabadságot, százból 16 fő pedig elismeri, hogy olyankor is megtette ezt, mikor egészségi állapota miatt még el tudott volna menni dolgozni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Sokat javítana mindennapjainkon, különösen mivel legtöbb időnket a munkahelyünkön töltjük, a kevesebb stressz, a rugalmas munkaidő, valamint az is, ha többet mozognánk. Az egészségügyi és fitneszjuttatásokat nyújtó vállalatoknál ugyanis nagyobb termelékenységet és motiváltságot figyeltek meg a dolgozókon.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?