"Újabb" adónem: már büntetnek is, ha elfelejted!

Pénzcentrum
2008. október 15. 05:55

Eddig is kellett fizetni... Az első félévben még csak figyelmeztetés járt érte, most viszont már bírságolnak is a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai, ha valakit azon kapnak, hogy nem vallotta be a környezetvédelmi termékdíjat. Sokan viszont nem szándékosan, hanem véletlenül mulasztották el a határidőt, ugyanis azt hiszik, nekik nem kell fizetni...

Általános szabályok

A vonatkozó törvény szerint termékdíj-köteles termék az egyéb kőolajtermék, a gumiabroncs, a hűtőközeg, a csomagolás, az akkumulátor, az információhordozó papírok közül a reklámhordozó papír, és az elektromos és elektronikai berendezés is.

A kötelezett a környezetvédelmi termékdíj nettó összegét havonta állapítja meg és az adózás rendjéről szóló törvény alapján a havi és negyedéves bevalló a rá vonatkozó gyakorisággal, az éves bevalló negyedévente a negyedéves bevallóra vonatkozó szabályok szerint a termékdíj-fizetési kötelezettségről a VP-hez az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon vagy elektronikus úton és formában bevallást kell benyújtani.

A bevallási kötelezettséget akkor is teljesíteni kell, ha a tárgyhónapban termékdíj köteles termék forgalomba hozatala nem történik, saját célú felhasználásra nem kerül sor, illetve termékdíj fizetési kötelezettség nem keletkezik. A vámhatóság felé adott nyilatkozattal mentesülhet a kötelezett a bevallási kötelezettség alól, amelyben nyilatkozik, hogy termékdíj fizetési kötelezettsége a tárgyévben már nem keletkezik.

Amennyiben a bevallásban a termékdíj összege a havi ezer forintot nem éri el, továbbá az ellenőrzés vagy önellenőrzés során a termékdíj-különbözet az ezer forintot nem éri el, azt nem kell megfizetni. A vámhatóság a havi ezer forintot el nem érő termékdíj- visszatérítést sem utalja ki.

Termékdíj-bírságot kell megállapítani a termékdíj hiányos megfizetése, illetve megfizetésének elmulasztása vagy jogellenes visszaigényelése esetén. A bírság mértéke a hiány 100 százaléka, vagy a termékdíj-köteles termék mennyisége utáni díjtétel háromszorosával számított termékdíj szerinti összeg.

A bírság összege kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén hivatalból vagy kérelemre mérsékelhető, illetve kiszabása mellőzhető, ha a körülményekből megállapítható, hogy a kötelezett az adott esetben tőle elvárható körültekintéssel járt el.

Gumiabroncsok környezetvédelmi termékdíja

Termékdíjat kell fizetni a gépjármű, a mezőgazdasági vontató, a lassú jármű, a (fél)pótkocsi és a repülőgép gumiabroncsa után. A felújított gumiabroncs termékdíját nem kell megfizetni a felújítást végző belföldi gyártónak, amennyiben a gumiabroncs után korábban már megfizették a termékdíjat.

A Magyarországon begyűjtött használt gumiabroncs passzív feldolgozás keretében történő felújítást követően a felújított gumiabroncsnak az országba történő behozatala termékdíj-mentes. A passzív feldolgozást végrehajtónak rendelkeznie kell országa vámhatósága által kiállított bevitelt és a kivitelt igazoló dokumentumokkal.

A csomagolás környezetvédelmi termékdíja

Termékdíjat kell fizetni a termékek csomagolása után is. A termékdíj alapja a csomagolás tömege, illetőleg a kereskedelmi csomagolás esetében a csomagolás darabszáma.

Összetett vagy társított csomagolás esetén, ha az fizikai módon összetevőire szétválasztható, az egyes összetevőkre vonatkozó termékdíjtételt kell megfizetni, ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és legalább 90 százalékban egynemű anyagból áll, a csomagolás teljes tömegére a fő összetevőre vonatkozó termékdíjtételt, ha fizikai módon összetevőire szét nem választható és nincs olyan összetevő, amely a csomagolás tömegének 90 százalékát eléri, a társított anyagokra vonatkozó termékdíjtételt kell alkalmazni.

Nem kell megfizetni az éves szinten bor esetében 10 000 darabnál, alkoholtermék, köztes alkoholtermék, sör, alkoholmentes sör, nem szénsavas üdítő, szörp esetében 75 000 darabnál, szénsavas üdítő, ásványvíz, kristályvíz, szikvíz, ivóvíz esetében 200 000 darabnál nem nagyobb mennyiséget csomagoló kötelezettnek a termékdíjat. Ez viszont csak azokra vonatkozik.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem terheli termékdíj-fizetési kötelezettség a kereskedelmi csomagolás esetében az első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevőt, amennyiben nem rendelkezik városban legalább 50 m2 vagy községben legalább 100 m2 alapterületű üzlethelyiséggel.

A hűtőközegek környezetvédelmi termékdíja

A hűtőközegekre vonatkozó termékdíjat a nem kereskedelmi jellegű vámáruként behozott hűtőközegek után is meg kell fizetni. Alapja a hűtőközeg tömege. 2005 január 1. óta a díjtétel 907 forint / kilogramm.

Egyéb kőolajtermékek környezetvédelmi termékdíja

Termékdíjat kell fizetni az egyéb kőolajtermékek után, 97 forintot kilogrammonként. Viszont meghatározott feltételekkel és mértékig a kötelezett visszaigényelheti a termékdíj-köteles kenőolajok után befizetett termékdíj azon részét, amelyre vonatkozóan a használt vagy hulladékká vált kenőolaj hasznosításra történő átadás-átvételének tényét vagy a hasznosítás tényét igazolja.

Akkumulátorok környezetvédelmi termékdíja

A nem kereskedelmi jellegű vámáruként behozott akkumulátorok után is meg kell fizetni a termékdíjat, aminek alapja az akkumulátor tömege. Elektrolittal feltöltött akkumulátorok esetén 112 forint /kilogramm, elektrolittal fel nem töltött akkumulátorok esetén 156 forint /kilogramm, rádiótelefon akkumulátorok esetén pedig 1000 forint / kilogramm a díjtétel.

Reklámhordozó papírok környezetvédelmi termékdíja

A termékdíj alapja a reklámhordozó papír tömege, a fizetési kötelezettség pedig 26 forint / kilogramm.

Az elektromos és elektronikai berendezés környezetvédelmi termékdíja

Ebben az esetben is a berendezés a termékdíj alapja. A háztartási nagy-és kisgépek 83 forint, az információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék 90 forint, a szórakoztató elektronikai cikkek 100 forint, az elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok 83 forint, a játékok, szabadidős és sportfelszerelések 100 forint, az ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök 90 forint, az adagoló automaták 92 forint, a rádiótelefon készülék 1000 forint a fizetési kötelezettség.

De most szállt rá a VP!

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 13. kedd
Veronika
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?