-2 °C Budapest

Provident-ügynökök voltak a rendőrök

Pénzcentrum
2009. február 19. 14:30

Pénzbehajtással is foglalkoztak a Provident ügynökeiként dolgozó baranyai rendőrök. Felettesük tudott a dologról, sőt, engedélyt is adott a zsaruknak az ügynöki munkára.

Mali Zoltán, Drávapiski polgármestere panasszal fordult Dakos Józsefhez, Baranya megye rendőrfőkapitányához. A faluvezető azt nehezményezi, hogy - információi szerint - négy vagy öt dél-baranyai rendőr a Provident ügynökeként pénzkihelyezéssel és behajtással foglalkozik.

Az uzsorások, illetve a magas kamattal kölcsönt adó Provident ellen harcot hirdető polgármester etikailag összeegyeztethetetlennek tartja, hogy egy rendőr pénzbehajtással foglalkozzon.

Dakos József osztja Mali véleményét. A posztjára 2007 novemberében kinevezett főkapitány elmondta: tavaly ősszel tudta meg, hogy a rendőrök közül többen is a Providentnek dolgoznak. Ehhez valamennyi egyenruhás engedélyt kapott parancsnokától.

Dakos ennek ellenére úgy döntött, hogy 2009 januárjától a megye rendőrei nem vállalhatnak másodállást a Providentnél. Dakos most vizsgálatot indít annak érdekében, hogy ellenőrizzék: a rendőrök valóban felhagytak-e az ügynöki munkával.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 15. 09:41