-1 °C Budapest

Hoppá! Vagyonadó-bevallások landoltak az APEH-nál, valaki már fizetett is

MTI
2010. január 27. 16:32

Holnapra várható az Alkotmánybíróság vagyonadó törvénnyel kapcsolatos határozatának Magyar Közlönyben történő kihirdetése. Ezt követően az adóhatóság is eltávolítja honlapjáról a vagyonadó-kalkulátort - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője.

A kalkulátor eltüntetésével nem ér véget a munka, ugyanis a már rögzített adatokat az adatvédelmi szabályoknak megfelelően - jegyzőkönyvvel - meg kell semmisíteni. Bakonyi Ágnes elmondta, hogy tegnap délutánig körülbelül 630 ezren töltötték le a kalkulátort, ebből 16 ezren mentették el az adatokat.


Bakonyi Ágnes

A vagyonadó-kalkulátor fejlesztési költsége mintegy 7 millió forintot emésztett fel, a vagyonadó bevalláshoz szükséges nyomtatvány eddig 1,5 millió bevallás-csomagban ment ki (összesen 2 milliót gyártottak belőle).

A nyomtatvány és hozzá kapcsolódó csekkek előállítási költsége nagyjából 24 millió forintra rúgott.

Az adóbevallás során az adózóknak a vagyonadóra vonatkozó lapot természetesen nem kell kitölteniük. A szóvivő érdekességként megemlített, hogy furcsának tűnhet, de már érkezett néhány vagyonadó-bevallás az APEH-hoz, valaki már fizetett is. Ezeket az összegeket az adóhatóság természetesen visszautalja.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?