-2 °C Budapest

Minden negyedik adót eltörölheti a Fidesz

Pénzcentrum
2010. május 7. 09:30

A Fidesz a jelenlegi 52-ből 12-16 adónemet törölne el, vonna össze; a három éves adócsökkentési program július 1-jén indulna - mondta Matolcsy György, az Orbán-kormány leendő nemzetgazdasági minisztere.

Matolcsy György a TV2 Mokka című műsorában pénteken azt mondta: egyértelműen lesz adócsökkentés július 1-jétől, amikor elindul egy három éves adócsökkentési program - írja az InfoRádió.

Leszögezte: a jelenlegi 52 adónemből a Fidesz, 12-16 adónemet törölne el, vagy vonna össze, ez a folyamat július 1-jétől indulna. A miniszteri szék várományosa szerint az szja-hoz, a társasági adóhoz is hozzá kell nyúlni, ahogy a járulékokhoz is. Kijelentette: a szuperbruttósítást kivonják a rendszerből.

Arra a kérdésre, hogy az szja esetében a kulcsok és a sávhatárok változtatását tervezik-e, azt felelte: mindent terveznek, ami a "könnyíti az életet, több jövedelmet hagy az embereknél". Mint mondta, párhuzamosan az adónemek változtatásával a bürokráciát is csökkentik; egy friss elemzésre hivatkozva leszögezte: Magyarországon 2.800 milliárd forintot visz el az adóbürokrácia. A bürokrácián 20 százalékot kellene "vágni" július 1-jétől egy éven keresztül - emelte ki.

Matolcsy György leszögezte, hogy először is megszüntetik a "félszuper" bruttósítást, a munkaadói járulékot kiveszik az adóalapból, ami önmagában jelentősen emeli majd az embereknél maradó jövedelmet. "A szuperbruttósítást kivonjuk a rendszerből, mert ez rejtett adó" - fogalmazott.

2010.05.06 09:32
Visszamenőlegesen eltörölheti a szuperbruttósítást a Fidesz

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Arról nem tudott nyilatkozni, hogy ezt visszamenőleg teszik-e meg. Mint mondta, ha olyan helyzetben lesznek, hogy ez megoldható, akkor megteszik, de a cél, hogy a magyar gazdaságot "előre juttassák levegőhöz".

A munkaadói járulékot 5-10 ponttal kell csökkenteni a leendő miniszter szerint, de ennek három éves elosztása attól függ, "mit talál" Varga Mihály munkacsoportja.

Matolcsy György szerint a cél, hogy a teljes adóterhelés egyharmaddal csökkenjen. Elsőként nagy valószínűséggel olyan adónemeket törölnek el, illetve csökkentenek, amelyek a vállalkozói szférában gátolják a munkahelyteremtést.

A leendő miniszter egy kérdésre válaszolva szólt arról is: a devizahiteleseknek felkínálják a jelzáloghitelek "forintosításának" lehetőségét egy állami devizakövetelési alapon keresztül. Megjegyezte, hogy ez a megoldás - aminek részleteit most dolgozzák ki, és ami egyébként már nyolc országban működik - "sokba kerül majd a bankrendszernek".

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?