13 kérdés, amit az álláskereső feltehet az interjún

Pénzcentrum
2011. július 14. 11:25

Kérdezni tudni kell, vagy legalábbis érdemes minél hamarabb megtanulni, ha egy jó állásra fáj a fogunk. A cél persze nem csupán annyi, hogy lenyűgözzük az interjúztatót, és ezzel minél magasabb fizetést harcoljunk ki. Legalább ennyire fontos, hogy tényleg a ránk szabott pozíciót találjuk meg, ami elegendő kihívást, motivációt biztosít számunkra. Mégis, mit szabad és mit nem szerencsés megkérdezni egy állásinterjún?

"Most Ön következik, kérdezzen!"

A legtöbb álláskereső számíthat arra, hogy az állásinterjú második felében az interjúztató hirtelen közli vele: "most Ön következik, kérdezzen!". Ilyenkor sokaknak összeszorul a gyomra, a nyugalom látszatát azonban ilyenkor is érdemes megőrizni. A HR-esek nem titkolt célja ezzel ugyanis: tesztelni az pályázót, vannak-e önálló kérdései, gondolatai. A kérdések témájából, illetve számából arra is következtetni tudnak, mennyire érdeklődik a jelölt leendő munkahelye iránt, azaz tényleg szeretne-e az adott cégnél dolgozni.

Ezt ne!

A pályázóknak arra is figyelniük kell, milyen sorrendben teszik fel a kérdéseiket. Nem szerencsés például túl korán, a kiválasztási folyamat elején előhozakodni a fizetés vagy a szabadság kérdésével. Ez ugyanis arra enged következtetni, hogy a jelentkezőt sokkal jobban érdeklik a juttatások, mint maga a munka. Ezen kívül az álláskeresőknek - csakúgy, mint az interjúztatóknak - kerülniük kell a túlzottan személyes témákat, például a családi állapotot vagy a politikai hovatartozást firtató felvetéseket. A kérdések mindig inkább a betöltendő állásra, illetve az azzal összefüggő kérdésekre vonatkozzanak.

"Ha nincs kérdés, nincs állás sem."

Ez is könnyen előfordulhat, ha a munkavállaló nem képes időben feltalálni magát, és releváns kérdéseket feltenni az interjúztatónak. Éppen ezért nem árt a legfontosabb, a jelentkezőt leginkább érintő, érdeklő kérdéseket még az interjú előtt, otthon összeírni. Íme néhány példa, amit a Jobline Magazin ajánl a pályázóknak...

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A 13 legfontosabb kérdés, amit feltehet az álláskereső az interjún:

Hány körös a kiválasztási folyamat?
Ha kiválasztanak, van-e betanulási időszak?
Mikortól aktuális a pozíció betöltése?
Betöltötte-e már valaki korábban ezt a munkakört, vagy egy új pozícióról van szó?
Elment-e a cégtől vagy pl. feljebb lépett az elődöm? Milyen eredményeket ért el?
Mik a legfontosabb elvárások a munkával kapcsolatban?
Mi lenne pontosan a feladatom?
Ki lenne a közvetlen főnököm?
Hány fős az osztály? Kikkel kellene együtt dolgoznom?
Van-e fejlődési, előrelépési lehetőség a cégnél?
Milyen a bérezés a vállalatnál? Miből áll a juttatási csomag?
Miben látja jobbnak ezt a vállalatot a versenytársaihoz képest? Miért éri meg Önöknél dolgozni?
Mi a legnagyobb kihívás a vállalat számára?

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.11.15 09:09
Van valami egészen különleges abban, amikor megtapasztaljuk, hogy egy közösség valóban megtart. Ez a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
hrdoktor  |  2025.11.14 06:25
Világszerte több millió munkaképes korú ember él cukorbetegséggel – közülük sokan még mindig előítél...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. november 16. 16:06
Agrárszektor  |  2025. november 16. 16:31