5 °C Budapest
Áttekintés az irodai számítógépen dolgozó nőről.

Sokk a magyar munkahelyeken: dolgozók ezrei nem kérnek már ebből, jöhet a felmondási hullám – erre készülhet mindenki

2025. november 6. 13:31

A Quantum Diákszövetkezet által szervezett, A Z generáció, mint munkavállaló sajtóeseményen többek közt arról volt szó, hogy a Z generáció hogyan vállal munkát és milyen elvárásai vannak a munkáltatóval szemben. A közel 2500 fő bevonásával készített kutatásból, mely Quantum Digitális Diákszövetkezet, a SteiGen, a PWC és a Diverzum szakmai együttműködésében valósult meg, kiderült, hogy a Z generáció már jóval kevésbé hűséges, mint a korábbi generációk, ugyanis 3 év után elpártolnak egy cégtől, ha nem látják az előrelépési lehetőséget.

A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a Z generáció esetében már nem akkor a munkahelyi lojalitás, mint az előző generációk esetében. A cégeknek fel kell készülniük arra, hogy egy cégen belüli teljes karrierív tervezése 3–4 évben maximalizálható náluk, ennél tovább nem tartják optimálisnak a maradást: a Z generáció átlagosan 3 év után elpártol egy cégtől, ha nem látja az előrelépési lehetőséget.

Ugyan a Z generáció is elsősorban a biztonságot keresi, ugyanakkor számukra a biztonság azt jelenti, ha látja a világos karrierutat, és tudja, hogy érdemes maradnia, mert rövid távon is van előrelépési lehetősége.

A Z generáció megtanulta, hogy számára nem kifizetődő az egyoldalú hűség. Valószínűleg sokat tanultak a szüleik példájából, hogy a hűséges szülőtől gyorsan megválnak kényszerhelyzetben a cégek

– mondta Steigervald Krisztián, a SteiGentől.

A hiedelmekkel ellentétben a Z generáció a veteránokhoz képest háromszor nagyobb arányban választja a biztonságot az autonómia és a stabilitás helyett. A Z generációs munkavállalók esetében emellett kiugróan magas az elismerés iránti vágy is, náluk ez a szám 32%, szemben az előző generációk 20–23%-os értékével.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos számukra az önmegvalósítás és a karrierépítés, viszont nem erre tesznek fel mindent. Az X generációval szemben ez a generáció már a munka és a magánélet egyensúlyát keresi és helyezi előtérbe, 43%-uknak a sikeres karrier mellett hasonlóan fontos a családalapítás is.

Talán az nem meglepő, hogy a Z generáció számára a rugalmasság fontosabb, mint az előző generációknak. Ugyanakkor a kutatás szerint az élet három legfontosabb célja generációkon átivelően megegyezik, ez az egészség, a mély emberi kapcsolatok és a szeretet.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 6. 09:02