0 °C Budapest

Mi történt a bérekkel? 1 millió dolgozóról nincs információ

Pénzcentrum
2012. április 24. 14:20

Februárban 1 millió 145 ezer munkavállaló után érvényesítették a munkáltatók a szociális hozzájárulási adóból igénybe vehető kedvezményt - tudta meg a Pénzcentrum.hu a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). A kereseti statisztikák alapján úgy becsülhető, hogy további 1 millió dolgozó béremeléséhez járna az adókedvezmény. Továbbra is szívesen foglalkoztatják a cégek a START-kártyásokat, ellenben minimális számban éltek a közszférából elbocsátottak alkalmazása után járó kedvezménnyel.

A munkáltatók 2012. január havi járulékbevallásaikban megközelítően 980 ezer munkavállaló után 9,2 milliárd forint szociális hozzájárulási kedvezményt érvényesítettek. A február havi bevallásokban az érintett munkavállalók száma közel 15 százalékkal, 1 millió 145 ezer főre emelkedett, az érvényesített kedvezmény összege 14 százalékkal 10,4 milliárd forintra nőtt - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium a Pénzcentrum.hu kérdésére. Becslések szerint meghaladja a 2 millió főt azoknak a munkavállalóknak a száma, akik havonta bruttó 190 ezer forintnál kevesebbet keresnek. Eddig a jövedelemig jár az adókedvezmény a szociális hozzájárulási adóból.

Kérdés, hogy az érintett munkavállalók közül hányan kapták meg a kormány által elvárt béremelést annak érdekében, hogy a kevdezőtlen adóváltozások miatt ne csökkenjen a nettó keresetük. Feltételezhető, hogy a munkáltatók sok esetben nem vették igénybe a törvény által meghatározott adókedvezményt a béremeléshez annak érdekében, hogy elkerüljék az adóhatósági vizsgálatot.

Januárban és februárban is összesen 94 ezer munkavállaló után vették igénybe a foglalkoztatók a START Kártya programhoz kapcsolódó adókedvezményt, mindkét hónapban 1,6 milliárd forint körüli összegben. A lapunk kérdésére adott válaszból azonban nem derül ki, hogy az érintett dolgozók közül hányan voltak a pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők. A START-kártyások nem növelik egyértelműen a kedvezményben részesülők zámát, mivel az elvárt béremeléshez kötődő adókedvezményt és a START-kártyás foglalkoztatása esetén igénybe vehetőt egyszerre is lehet alkalmazni. Így egy olyan cégnél, aki nagy számban foglalkoztat pályakezdőket, az is előfordulhat, hogy még vissza is igényelhet adót a munkáltató.

Új kedvezményként jelent meg a rendszerben a Karrier Híd Program, amelyben a felmentését (felmondását) közvetlenül megelőzően kormánytisztviselői jogviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, hivatásos szolgálati jogviszonyban, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszonyban vagy költségvetési szervnél munkaviszonyban foglalkoztatott személy vehet részt. Egyelőre azonban a program minimális számú közszolga versenyszférában történő elhelyezkedését könnyítette meg: A Karrier Híd program alapján igénybe vett kedvezmény összege január hónapra 0,8 millió, februárra 1,5 millió forintot tett ki, mely 89 illetve 134 főt érintett.

Egy hónap alatt megnégyszereződött a közmunka programhoz kapcsolódóan igénybe vett szociális hozzájárulási adó kedvezmény: januárban 92,2 millió, februárban pedig már 370,3 millió forintot tett ki. Az első hónapban 12 100, februárban pedig 49 300 közmunkás után vették igénybe ezt a kedvezményt a munkáltatók.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az igénybe vett kedvezmény összegének emelkedése ellenére jelentősen nőtt a költségvetés szociális hozzájárulási adóból származó nettó bevétele: januárra vonatkozóan 145,1 milliárd, februárra pedig 158,2 milliárd forint adót fizettek be a munkáltatók - tájékoztatott az NGM.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?