Az Erste Bank március 28-tól megszünteti a George mobilalkalmazás támogatását az Android 9 operációs rendszert futtató okostelefonokon.
Orbán Viktor bejelentése: 1 millió forintot kapnak ezek a magyar dolgozók innentől, több tízezren vannak
Orbán Viktor bejelentette, hogy a kormány évi egymillió forintos otthontámogatást tervez bevezetni a közszolgálatban dolgozók számára, amely lakáshitel-törlesztésre és új lakásvásárlás önrészére is fordítható lesz.
A miniszterelnök a kormányülés szünetében közzétett Facebook-videójában számolt be az újabb lakhatást segítő intézkedésről. A tervezet szerint a támogatást a közszolgálati szférában dolgozók - köztük orvosok, ápolók, tanárok, rendőrök, katonák és más köztisztviselők - vehetik majd igénybe.
Orbán Viktor kiemelte, hogy az évi egymillió forintos támogatás felhasználható lesz meglévő lakáshitelek törlesztésére, illetve új lakás vásárlása esetén az önrész kifizetésére is.
A kormányfő azt is bejelentette, hogy az új támogatási forma kombinálható lesz a korábban bejelentett, fix 3 százalékos kamattal kínált Otthon Start hitellel, amelyet a kabinet most véglegesített.
A KSH adatai alapján, ma Magyarországon a közszférában hozzávetőlegesen 1 290 000 fő dolgozik. Ha abból indulunk ki, hogy ez a fejenként egy millió forintos összeg egy vissza nem térítendő támogatás lesz, akkor ez azt jelenti, hogy az új támogatási program - ha a közsszféra minden érintettje igényli - éves szinten akár 1 290 milliárd forinttal, azaz egyezer-kettőszázkilencven milliárd forinttal terhelheti meg a költségvetést.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Címlapkép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







