1 °C Budapest

Itt a bejelentés: minimum 55 ezer finanszírozott hely az egyetemeken

2012. december 19. 12:30

A felsőfokú oktatásban az állam által finanszírozott hallgatók száma nem lehet kevesebb 55 ezernél - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán Budapesten, közölve: a pontszámokat a szaktárca karácsonyig nyilvánosságra hozza.

A kormány mindenkinek, aki eléri a minőségi küszöböt és időben elvégzi tanulmányait, illetve Magyarországon akar elhelyezkedni, kifizeti a tandíjat - közölte a kormányszóviő. A bejutás egyetlen feltétele a pontszám elérése, ezt karácsonyig meghatározza az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) - tudósított a hvg.hu. A kormány szerint a felsőoktatásban állami finanszírozással részt vevő diákok száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél.

Részösztöndíj nem lesz, minden részletszabályt az Emmi dolgoz ki karácsonyig. Így azt is, hogy mely szakokat támogatja az állam, milyenek lesznek a hallgatói szerződések, amelyben vállalják a diákok a magyarországi munkavégzést.

A szóvivő elmondta azt is, hogy legalább 24 milliárd forinttal több pénz jut 2013-ban a felsőoktatásra - ebben azonban benne vannak a fejlesztések és a ppp-konstrukciók kiváltására szánt összegek is.

A kormány álláspontja az, hogy mind a diplomák minőségét javítani kell, mind azok számát emelni kell, akik sikeresen elvégzik az egyetemet. Magyarország közpénzből nem jóléti államok orvosait, és egyéb értelmiségeit akarja kitaníttatni - idézte Giró-Szászt a hvg.hu.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?