Németh Kornél, a Rossmann Magyarország Kft. országos ügyvezető igazgatója hét sikeres év után, saját döntése alapján távozik a vállalattól,
Félmilliárd forintos jegybevételt ért el az LGT a múlt hét végén. Az együttes háromszor is megtöltötte a Papp László Sportarénát. A Blikk becslése szerint nagyjából 200 millió forint marad az együttesnél, ennek nagy részét a zenekarvezető Presser Gábor teheti zsebre.
Elképesztő rekordot állított fel az LGT a múlt hét végén: az együttes egymást követő három napon megtöltötte a Papp László Budapest Sportarénát. Csak a jegyárakból nagyjából 500 millió forint folyt be. A Blikk információja szerint az MVM 10 millió forinttal támogatta a koncerteket, ami fedezte a technikai költségeket. Legfeljebb 40-40 millió forintba került a reklám, illetve a jegyirodák haszna, de a dalszerzői jogvédő iroda és az egy hónapos próbafolyamatnak helyet adó kultúrház is kapott legalább egymilliót.
A fennmaradó nagyjából 420 milliós összegből legfeljebb kétmilliót fizethettek ki a hat háttérzenész és a többi alkalmi közreműködő részére. A Blikk úgy kalkulál, hogy az első buliért 50 millió forintot kért a zenekar, amiből 20 milliót kapott Presser Gábor, s 10-10 milliót az együttes többi tagja, Karácsony János, Somló Tamás és Solti János tehetett zsebre. A második és a harmadik koncert meghirdetése előtt már százalékokról is egyeztethettek. Ez ugyan üzleti titok, de a Blikk megengedte magának a találgatást. A bulvárlap meglátása szerint a 420 millióból legalább 200 millió a zenekarnál maradt, aminek nagy része Presser Gábort gazdagította.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







