0 °C Budapest

Erzsébet-utalványt kaphatnak a közmunkások

MTI
2013. október 2. 11:03

A cafeteria juttatást és az ahhoz kapcsolódó adót is támogatja az állam akkor, ha a közfoglalkoztatási jogviszony legalább három hónapra jön létre - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg, és a közfoglalkoztatás támogatását meghatározó, 2010-es rendeletet módosítja.

A módosítás másik helyén a cafeteriát az Erzsébet-utalványra szűkíti a tervezet. A cafeteria juttatás - a közfoglalkoztatás teljes idejére - nem haladhatja meg a 24 ezer forintot, a támogatás pedig 70-100 százalék lehet.

A tervezet két változatot tartalmaz arra, hogy a munkaügyi kirendeltség milyen sorrendben közvetítse ki közfoglalkoztatásra a munkanélkülieket. Az első változat meghatározza a sorrendet, míg a második az illetékes miniszterre bízza a sorrend meghatározását.

Az első változatban első helyen állnak az ellátásra nem jogosult álláskeresők, másodikon a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők, a harmadikon a rehabilitációs ellátásban részesülők.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?