Orbán Viktor washingtoni látogatása lehetőséget adhat arra, hogy ismét szóba kerüljön a magyar–amerikai kettős adóztatást kizáró egyezmény ügye.
Megsértette Magyarország a "házi pálinkafőzés" adómentessé tételével az uniós jogszabályokat - derül ki az Európai Bíróság ma kihirdetett ítéletéből. A testület megállapítása szerint Magyarország kötelezettségszegést követett el, amikor a házilag készített és bérfőzetett párlatokra adómentességet biztosított. A döntés nyomán vissza kell állítanunk az 50 százalékos korábbi maximális adókedvezményt a bérfőzetett párlatokra, de egyes vélemények szerint a házi főzésnél kisebb mennyiségekre akár maradhat az adómentesség. Viszont ezután elvileg bármilyen kedvezményt csak gyümölcstermelők vehetnének igénybe az eddig preferált "gyümölcstulajdonosok" helyett. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter "felháborító provokációnak" nevezte a bírósági döntést, az NGM jóval visszafogottabban reagált.
Az EU úgy döntött, hogy adókötelessé kell tenni Magyarországon a pálinkafőzést 50 liter alatt is - reagált a bírósági döntésre a Nemzetgazdasági Minisztérium. A döntést követően a kormány megkezdi a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal és mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai az Unió engedte kereteken belül tovább élhessenek hazánkban - fogalmaz a tárca.
Az Európai Bizottság 2013. március 11-én fordult az Európai Bírósághoz amiatt, hogy Magyarország 2010-től jövedékiadó-mentességet biztosított a bérfőzetett vagy otthon készített "házi pálinkára" 50 liter 86 térfogat-százalékos éves mennyiségig. A bizottság azért vitte a bíróság elé az ügyet, mert a korábban megindított kötelezettségszegési eljárásban Magyarország nem vonta vissza az adómentességet biztosító szabályozást.
Az Európai Bizottság bírósági keresetében is azt állította, hogy a magyar jövedéki adóról szóló törvény "szabad pálinkafőzésre" vonatkozó részei nem egyeztethetők össze az uniós joggal. A bizottság álláspontja szerint "a gyümölcspárlat szabad előállításához való jog" nem védett alapjog az uniós jogrendben. Magyarország az érvényes uniós szabályozás szerint teljes adómentesség helyett legfeljebb olyan kedvezményeket alkalmazhat, amelyek nem haladják meg a nemzeti adókulcs 50 százalékát. Ezt is csak abban az esetben, ha a gyümölcstermesztő háztartások gyümölcseiket 10 hektoliternél több etilalkoholt előállító szeszfőzdéknek adják át. (2010 óta viszont Magyarországon nem csak gyümölcstermesztők, hanem minden gyümölcstulajdonos főzethet pálinkát, illetve főzhet maga is otthon párlatot).
Magyarország az eljárások során azzal védekezett, hogy a "pálinkakészítés" hagyományos tevékenység Magyarországon. Emellett a jövedéki adó alól mentes kis mennyiségű párlatok nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, mival csak a háztartási szintű személyes fogyasztásra szolgálnak. A magyar álláspont szerint ebből az következik, hogy az ilyen adómentesség nem befolyásolja a piacot. Ráadásul több más uniós tagállam is alkalmaz hagyományosan adómentességet a magánszemélyek által előállított, kis mennyiségű alkoholra - érveltünk a bírósági eljárás során.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Európai Bíróság viszont úgy foglalt állást, hogy valamely nemzeti hagyomány önmagában nem mentesíthet egy tagállamot uniós jogból eredő kötelezettségei alól és e szempontból nem lehet hivatkozni más tagállamok gyakorlatára sem. Ennek alapján a testület az Európai Bizottság keresetét megalapozottnak találta. A szó szerinti ítélet úgy fogalmaz: " Magyarország a gyümölcstermesztő háztartások által átadott gyümölcsből éves szinten 10 hektoliternél több etilalkoholt előállító, a gyümölcstermesztők rendelkezésére álló szeszfőzdében előállított etilalkoholra az etilalkoholra vonatkozó általános nemzeti jövedékiadó mérték 50 százalékánál nem alacsonyabb kedvezményes jövedékiadó mértéket alkalmazhat. A kedvezményes adómérték évenként és előállíttató gyümölcstermesztő háztartásonként nem haladhatja meg az 50 liter, kizárólag személyes fogyasztásra szánt gyümölcsszeszt".
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








