-6 °C Budapest

EP-választások: figyelj a fontos határidőkre

MTI
2014. május 16. 14:00

Még egy hétig, május 23-án 16 óráig lehet jelezni a választópolgár lakóhelye szerinti település jegyzőjénél, ha valaki az európai parlamenti (EP-) választás napján nem a lakóhelyén, hanem egy másik magyarországi településen szeretne szavazni. Emellett aki külképviseleti szavazásra jelentkeznének, szombat 16 óráig tehetik meg.

Átjelentkezéssel az szavazhat, aki a szavazás napján Magyarország területén, de a magyarországi lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodik. Tipikus esetben ez azt jelenti, hogy egy másik településen tartózkodó választópolgárnak nem kell hazautaznia választójoga gyakorlásához.

Emellett azt a lehetőséget is biztosítja az átjelentkezés, hogy egy mozgásában korlátozott választópolgár akkor is szavazhasson, ha például kórházban kezelik, amely akár ugyanazon településen, de a lakcímétől eltérő szavazókör területén van. Ebben az esetben ugyanis a lakcíme szerinti szavazókör szavazatszámláló bizottságától nem kérhet mozgóurnát, hiszen azt csak a szavazókör területén belül vihetik ki. Ha azonban átjelentkezési kérelmet nyújt be, átkerül a település e célra kijelölt szavazókörének szavazóköri névjegyzékébe, és onnan már kérhet mozgóurnát. A helyi választási iroda a választópolgárt kérelmére törli a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, és egyidejűleg felveszi a megjelölt település átjelentkezéssel szavazók számára kijelölt szavazókörének névjegyzékébe.

Az idei országgyűlési választáson 120 ezren kértek átjelentkezést, de mivel nagyon sokan az utolsó napra hagyták ennek online ügyintézését - az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához -, a rendszer lelassult. Ezért aki online szeretne átjelentkezést kérni, az ne hagyja az utolsó napra.

Azoknak a magyarországi lakhellyel rendelkező választópolgároknak pedig, akik a május 25-i európai parlamenti választás idején nem tartózkodnak Magyarországon, május 17-én 16 óráig kell felvetetniük magukat a külképviseleti névjegyzékbe. A választópolgárok 73 ország 97 külképviseletén adhatják le voksukat. Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást.

Az átjelentkezést a választó lakcíme szerinti helyi választási irodánál postai úton, személyesen vagy online, a választási oldalon lehet kérni. A kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni akar.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A külképviseleti kéremeket szintén személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában lehet benyújtani, továbbá vagy a választás honlapján, vagy - ügyfélkapus regisztráció esetén - a kormányzati portálon.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
hrdoktor  |  2025.12.10 11:10
A leggyakoribb fertőző betegségek egyike az influenza, amellyel kapcsolatban számos tévhit kering a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?