5 °C Budapest

Vajon ki keres többet: Orbán vagy a pápa?

Pénzcentrum
2014. június 10. 09:27

16 és fél milliót keresett Orbán Viktor tavaly - derült ki legfrissebb nyilatkozatából. Ezzel az összeggel a vezető politikusok között - legalábbis Közép-Európában - a bérezése nem mondható rossznak.

Orbán Viktor keresete 2013-ban 16 632 801 forint volt, ami után 2 661 248 forint adót fizetett be. Az adókedvezmények rubrikájába nem írt semmit. Számadásá­ból következik, hogy naponta bruttó 46 200 forintot keresett kormányfői és képviselői fizetésével együtt - írja a Bors.

Ezzel közel a dupláját kapta, mint Ferenc pápa, aki naponta 25 000 forintnak megfelelő összeget keres. Akkor jön ki ez az összeg, ha nem a munkanapokkal, hanem egy átlagos hónap 30 napjával számolunk, ahogy más kormányfőknél is tette egy brit felmérés.

A PayWizard nevű oldal évről évre beszámol Orbánról is 48 fős, a világ ve­ze­tői­nek jövedelméről készített összeállításában. Orbán ez alapján 121 fontot keres naponta (1 angol font 375 forint). Tavaly még 200 fontot írtak a neve mellé, vélhetően hozzászámolták a fel nem vett pártelnöki fizetését is. Orbán egyébként hozza a kelet-közép-európai átlagot, fizetése nagyságrendileg a szlovén és a szlovák kormányfő tiszteletdíja körül mozog.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.02 10:23
Mondjuk ki. Ma nem trendi trénernek lenni. Volt idő, amikor ez a szakma magas presztízsű volt. Szel...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?