A diplomások továbbra is sokszor átlag felett keresnek, de a legmagasabb fizetések között ma már olyan szakmák is jelen vannak, amelyekhez nem szükséges a felsőfokú...
Sem általában, sem konkrét esetben semmiféle szándék nincs a sorkatonaság visszaállítására - írja a Népszava.
A Népszava előzőleg egy katonai meghívóból úgy értesült: hadkiegészítési rendszergyakorlatra vagyis virtuális sorozásra készül a Honvédelmi Minisztérium. Eszerint a sorozónapon október 17-ikén "látványos mozzanatokkal" kívánják bemutatni "a hadkötelezettség bevezetését követő folyamatokat egészen a hadkötelezettek sorozásáig".
A HM a napilapnak küldött válaszában elmondta, hogy a "Feltöltés-2014" a Magyar Honvédség rendszergyakorlata, amely annak begyakorlását célozza, hogy az MH képes legyen a Magyarország Alaptörvényében meghatározott speciális időszakokban, azaz "rendkívüli állapot idején" vagy "megelőző védelmi helyzetben" szükséges hadkiegészítési feladatok végrehajtására. A gyakorlat maga egy bevett, minden évben sorra kerülő esemény, amelyet a Magyar Honvédség központi katonai igazgatási szerve az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) hajt végre.
A gyakorlaton kizárólag önként jelentkezők vesznek részt, akik teljes körű tájékoztatást kaptak.








