A légiforgalmi irányítás világszerte kritikus munkaerőhiánnyal küzd: Európában akár ezer irányító is hiányozhat.
Siralmas a helyzet az Országos Mentőszolgálatnál, össze-vissza utalják a béreket, ráadásul több száz órát is dolgozhatnak havonta a mentősök.
Hét év után márciusban lépett ki az Országos Mentőszolgálattól Matisz Mariann, aki a Blikknek azt állítja, hogy átláthatatlan módon utalták el az utolsó fizetését. Mint mondja, kaotikus és teljesen kiismerhetetlen a rendszer, így elképzelése sincs, hogy valójában mennyi pénzt kellett volna kapnia.
A volt mentős szerint fizetését 5 részletben kapta meg:
- az első részletet április 2-án utalták át, ekkor 48,2 ezer forintot kapott,
- aznap még érkezett 4500 forint a számlájára
- majd 8 nap múlva újra kapott 21,3 ezer forintot
- majd aznap újabb 2,2 ezer forintot
- három nappal később pedig még 3,5 ezer forintot.
- nyilatkozta Matisz Mariann, aki megmutatta az átutalásokról szóló sms-értesítéseket is a lapnak.
A hölgy egyébként nem először panaszkodik az OMSZ-nél tapasztalt állapotokról, múlt héten azt mesélte el a lapnak, hogy diplomás mentőtisztként legfeljebb nettó 150 ezer forintot keresett, amiért 178 órát dolgozott egy hónapban, vagyis óránként valamivel több, mint 800 forintos órabéréért dolgozott.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







