-2 °C Budapest

Ősztől véget ér az óvodai trükközés

2015. június 21. 10:01

A szülők eddig a nekik jobban tetsző óvodába járathatták gyermekeiket, mégpedig úgy, hogy átjelentették őket egy családtaghoz vagy baráthoz, akinek a környékén jobb óvodát találtak. Szeptember 1-től azonban kérhetik az óvodák, hogy a szülők igazolják, a gyermek valóban a bejelentett lakcímen él.

A péntek délután megjelent Magyar Közlönyben Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a következő kiegészítést fűzi a köznevelési törvényhez:

Ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét

A felszólítás szerint a szülőnek a felszólítás kézhezvételétől számított 15 napon belül a területileg illetékes védőnőtől származó nyilatkozattal kell igazolnia, hogy a gyerek ott lakik, ahol a lakcímkártyája állítja. Ha a szülő nem hozza az igazolást, családlátogatás keretében fogják ellenőrizni a helyzetet. De ha a szülő a bizottság által javasolt három időpont közül egyszer sem teszi lehetővé a betekintést, akkor "vélelmezni kell", hogy a gyerek nem életvitelszerűen lakik a bejelentett lakcímen, ennek alapján pedig

kirúghatják az óvodából.

A rendelet szeptember 1-től lép hatályba.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?