1 °C Budapest

Már csak egy hét maradt: neked is juthat a 300 millióból

2015. szeptember 22. 13:55

Október elsejéig még körülbelül 300 millió forintért lehet pályázni az Erasmus+ programjaira. Önkéntesség, egyéni külföldi képzési lehetőségek, vagy diákszervezetek nemzetközi találkozási lehetőségei várják a jelentkezőket.

Még 1 millió euróért, kb. 300 millió forintért lehet pályázni az Erasmus+ program keretében. Egy évben 4 millió euró áll rendelkezésre, ebből maradt most meg ez az 1 millió euró, amiért még fel lehet használni október elsejéig. A pályázatok 13 és 30 közötti fiataloknak szólnak - összegezte a tudnivalókat Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a programmal kapcsolatos keddi sajtótájékoztatón.

3 kategóriában lehet pályázni:

  • egyéni mobilitás: egy-egy jelentkező önmaga indul útnak valamilyen fogadó intézménybe, ahol tanulhat, fejlesztheti szaktudását, illetve jelentkezhet ifjúsági csereprogramba, európai önkéntes szolgálatra
  • innovációk és bevált gyakorlatok megosztása: ifjúsági szervezetek nemzetközi tapasztalat-cseréje
  • strukturált párbeszéd: a döntéshozók, az ifjúságot nevelők és maguk a fiatalok közötti párbeszédet szolgálja
Mi ez a program?
Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területeket és a sportot támogatja. Ennek érdekében 2014 és 2020 között 14,7 milliárd eurót biztosít az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.

Kinek szól a program?

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósulhat meg.

 

Forrás: Tempus Közalapítvány


Átlagosan egy évben 160-170 pályázatot támogatnak Magyarországon az Erasmus+ keretein belül.

  • 2014-ben 3200 fiatal utazhatott a programnak köszönhetően,
  • 400 magyar fiatal önkénteskedett egyénileg külföldön
  • 300 külföldi fiatal jött hozzánk különböző önkéntes tevékenységet végezni.
Idén még 40-50 pályázat nyerhet, a legnagyobb keretösszeg az egyéni kiutaztatások támogatására van elkülönítve

- mondta el Schanda Tamás, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?