Arra, hogy ki milyen várakozással tekint időskori anyagi biztonságára, egyértelműen hatással van, hogy tud-e félretenni a nyugdíjas évekre.
A cafetéria is halad a korral, és igazodik a felhasználói igényekhez. A papír alapú cafetéria termékek helyét egyre inkább átveszi az elektronikus forma, ami jelentősen kényelmesebb használatot jelent mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak. A mai naptól egy új elektronikus cafetéria eszköz érhető el, a prepaid MasterCard alapú cafeteria kártya, amit a Sponsorem és a Peak Financial Services sajtótájékoztatóján mutattak be.
A cafetéria-szolgáltatások adóterheinek idei módosítása főként a SZÉP kártya, illetve az adómentesen nyújtható lakáscélú támogatás népszerűségét növelte. A 2014-ben igénybe vett béren kívüli juttatások megoszlásánál pedig az Erzsébet utalvány állt az első helyen, ami ebben az évben is éllovas.
A papír alapú termékek használata azonban kevésbé kényelmes, és biztonságos, így valószínűleg egyre többen fognak áttérni a könnyebben kezelhető elektronikus forma felé. Ilyen például az új Erzsébet-utalvány Plusz elektronikus kártya, ami egyesíti a hatféle utalványt (Étkezési, Ajándék, Iskolai, Kultúra, Sport, Gyermekvédelmi Erzsébet-utalvány), és szinte bármely termék vagy szolgáltatás megvásárlására felhasználható.
A mai naptól egy újabb elektronikus cafeteria eszköz is elérhető, a prepaid MasterCard alapú cafeteria kártya, amely világszerte közel 35 millió MasterCard elfogadóhelyen használható, de az országhatáron belül is eléri a 120 ezer felhasználási pontot.
A prepaid kártyák készpénzhelyettesítő eszközként biztosítják használójuknak, hogy egyszerűen, biztonsággal, és költséghatékonyan használjanak MasterCardot anélkül, hogy ehhez bankszámlát kellene fenntartaniuk. Valamennyi kártya Paypass funckióval, hologrammal, mikrochippel és mágnescsíkkal ellátott MasterCard termék. Mindezen funkciók alkalmassá teszik a klasszikus bankkártyák helyettesítésére. Internetes vásárlások alkalmával is biztonsággal használható SAFE kód igényléssel, ami egyetlen tranzakcióra érvényes.
A béren kívüli juttatásokat szabályozó törvényi kereteken belül a munkavállaló a PayPass technológiával rendelkező kártyával bárhol fizethet, ahol a rendszer szabályozása lehetővé teszi, és ahol ezt a típusú kártyát elfogadják. A fogyasztásra kész étel kivételével tetszőleges termék- és szolgáltatáskörben felhasználhatóak az utalványok, például üzemanyag vásárlására, postai csekk befizetésére, lakberendezésre, háztartási eszközökre, játékokra, iskolai felszerelésekre, ruházatra, műszaki cikkek beszerzésére, vagy utazásra.
- mondta a sajtótájékoztatón Polacsek László, a Sponsorem Kft. ügyvezető igazgatója.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az online felhasználható Sponsorem e-utalványkártya idén ősztől több zsebes rendszerben, immár hatféle juttatásként adható utalvánnyal áll majd a munkáltatók rendelkezésére:
- kultúra e-utalvány,
- sportesemény e-utalvány,
- számítógép-használati e-utalvány,
- ajándék e-utalvány,
- iskolakezdési e-utalvány (Új),
- oktatási e-utalvány (Új).
Az utalványkártyát kibocsátó Sponsorem cég béren kívüli juttatásként adható elektronikus utalványok kibocsátásával és forgalmazásával foglalkozik, a kártya technikai hátterét pedig a Peak Financial Services biztosítja, ami Kelet-Közép Európában szolgáltat prepaid fizetési technológiákat és eszközöket, többek között a Prepaid MasterCardokat is.








