A légiforgalmi irányítás világszerte kritikus munkaerőhiánnyal küzd: Európában akár ezer irányító is hiányozhat.
A régióban tényleg van olyan ország, ahol Matolcsy György megemelt fizetéséhez hasonló szinten honorálják a jegybankelnöki tevékenységet, azonban ha az egyes országok átlagfizetéseihez viszonyítunk, akkor Magyarországon mostantól újra Európa egyik legjobban fizetett elnöke vezeti a jegybankot - írja az Index.
- írta a jegybank szerdai közleményében, és a közlemény mellé egy uniós jegybanki fizetéseket összegző táblázatot is csatoltak.
Amiből az is látszik, amit a közleményben jeleznek, tehát Matolcsy felemelt fizetése nem éri el a szlovák jegybankelnök munkabérét, és közel azonos lesz a cseh jegybankelnöki jövedelemmel. A román, a lengyel, a horvát és a szlovén jegybankelnök fizetésénél viszont magasabb az ötmilliós havi fizetés, néhány esetben akár többszöröse is annak.
A valódi összehasonlítást jobban segíti, ha az elnöki béreket az országok átlagos béreihez viszonyítjuk. Ez az összevetés már csak azért is adja magát, mert több helyen, például eddig Magyarországon is, az átlagos fizetésekhez mérve határozták meg a jegybankelnöknek jutó összeget, egy ideje például nálunk az volt a szabály, hogy a jegybankelnök a magyar bruttó átlag tízszeresét kapja. Így jött össze neki a közel 2,5 milliós havi bér.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A számok úgy jöttek ki, hogy az Index vette a jegybank által összegyűjtött fizetéseket, és ezeket elosztotta a legfrissebb hozzáférhető bruttó éves átlagfizetésekre vonatkozó adatokkal (OECD, 2014). Ezt az arányszámot torzítják a devizaárfolyamok is, mert az OECD-adatokat dollárról euróra kellett váltani (2014-es éves átlagon). Az arányszám ezért nem teljesen pontos, de még így is jobban össze lehet hasonlítani a fizetéseket, mintha a nominális béreket néznénk. Az OECD-adatok miatt azokat az uniós tagállamokat kihagytuk a gyűjtésből, amik nem OECD-tagok.
Az ábrán látszik, hogy Matolcsy György felemelt fizetése, amelyet kedden szavazott meg neki a parlament, euróban számolva csaknem 18-szorosa a 2014-es magyar átlagos bruttó bérnek (ez a legfrissebb hozzáférhető adat, amit uniós szinten is össze lehet hasonlítani). Ez azt jelenti, hogy Magyarország az emeléssel Európa élvonalába került jegybankelnöki fizetések tekintetében.
A lap olvasóit is megszavaztatta, mit gondolnak a jegybankelnök új fizetéséről, az alábbi eredmény jött ki:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







