-1 °C Budapest

Durva ellenőrzések a boltokban: vasárnap csaphat le a hatóság

Pénzcentrum
2016. május 26. 09:04

Hamarosan megkezdődnek azok a munkaügyi hatósági ellenőrzések, amelyek az újra életbe lépett vasárnapi árusítás körülményeit vizsgálják - értesült a Magyar Idők.

Az ellenőrzések főként arra irányulnak majd, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelő-e a munkaszervezés, a vasárnapi pótlékfizetés, a túlórák elszámolása, továbbá a dolgozókat érintő foglalkoztatási gyakorlat. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi áruházláncok üzleteiben jellemzően lassan töltődnek fel az üres álláshelyek. Emiatt előfordul, hogy az amúgy is munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok szakképzetlen diákmunkásokkal és a meglévő dolgozók átcsoportosításával, túlóráztatással oldják meg a működést.

Az ellenőrzések azért is szükségesek, mert a túlfeszített üzemmód már a nyári szabadságolások tervezését is megnehezíti, a munkavállalók ismét kiszolgáltatott helyzetbe kerültek

 - mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke. Egyébként hövő héten, a szakszervezet kezdeményezésére ülnek először közös tárgyalóasztalhoz az ágazati szövetségek, valamint a dolgozók képviselői.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 15:01